Tizenkét magyar vállalkozás részvételével indul az AGRA mezőgazdasági vásár
Tizenkét magyar cégnek biztosít részvételi lehetőséget a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. az idei AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron – közölte a CED az MTI-vel.
A szlovéniai Gornja Radgona városban szombaton kezdődő hatnapos rendezvényen a CED társszervezésében szakmai fórumot és üzleti találkozókat is tartanak. A szakmai fórum témája a Magyarországon megrendezésre kerülő Vadászati és Természeti Világkiállítás mellett a fenntartható vadgazdálkodás, illetve az ahhoz kapcsolódó együttműködések feltérképezése.
A CED és a Podravje-Maribor Regionális Fejlesztési Ügynökség közös szervezésében megvalósuló Innováció és digitalizáció az agrár-élelmiszeripari ágazatban B2B (business-to-business) tárgyalásokkal egybekötött online fórum keretében pedig célzott találkozókra, konkrét üzletkötésekre nyílik lehetősége a részt vevő magyar cégeknek.
A kollektív nemzeti standon kiállító 12 cég a mezőgazdaság és élelmiszeripar számos szegmensét lefedi, így bemutatnak egyebek mellett hántoló- és magtisztító gépeket, speciális talajlazító eszközöket, mezőgazdasági pótkocsikat, valamint fagylaltgépeket, méhészeti eszközöket.
Csík László, a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. ügyvezetője a közlemény szerint elmondta, hogy a rendezvényt minden évben nagy érdeklődés övezi a magyar cégek körében, hiszen a tapasztalatok szerint a részt vevő vállalkozások jellemzően több százezer eurónyi közvetlen, vagy közvetett ügyletet könyvelnek el a kiállítási részvételnek köszönhetően. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink

Határon átnyúló gazdaságfejlesztési pályázatot hirdet a CED
A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében 25 milliárd forintos keretösszeggel, határon átnyúló…
Tovább olvasom >Kárpát EXPOrt: gazdaságfejlesztés határok nélkül
A CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. és a HEPA…
Tovább olvasom >Rekordszámú magyarországi cég mutatkozott be az aradi Agromalim szakkiállításon
Rekordszámú, összesen huszonkét magyarországi partnerének biztosított bemutatkozási lehetőséget a CED…
Tovább olvasom >További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >