Tizenkét hónapja csökkennek az élelmiszerárak Kínában
Júniusban a vártnál nagyobb mértékben mérséklődött az éves infláció Kínában: a nemzeti statisztikai hivatal szerdai jelentése szerint a várt 0,4 százalékkal és az előző havi 0,3 százalékkal szemben 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.

A termelői árak júniusban 0,8 százalékkal csökkentek éves bázison
Június volt az egymást követő ötödik hónap, amikor az árak növekedését mérték éves bázison, előtte négy hónapon át defláció volt, 0,2-0,8 százalékos mértékű.
Az élelmiszerárak már a 12. hónapja csökkentek, júniusban 2,1 százalékkal, az előző havi 2,0 százalékos éves csökkenés után.
Élelmiszer- és energiaárak nélkül a fogyasztói árak a májusival megegyező 0,6 százalékkal emelkedtek éves összevetésben júniusban is.
Az előző havihoz képest a várt 0,1 százaléknál nagyobb, 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak júniusban. Májusban 0,1 százalékos volt a havi árcsökkenés. Júniusban már sorban a harmadik hónapban csökkentek a fogyasztói árak az előző havihoz képest az országban.
A termelői árak júniusban 0,8 százalékkal csökkentek éves bázison, a piaci várakozásokkal megegyező mértékben. Májusban 1,4 százalék volt a termelői árak éves csökkenése. Kínában már a 21. hónapja tart a termelőiár-defláció.
Az előző havihoz képest 0,2 százalékkal csökkentek a termelői árak júniusban. Májusban 0,2 százalékkal emelkedtek a termelői árak havi bázison.
Kapcsolódó cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >Komáromon túl olcsóbb az élet? – A magyar vásárlók tömegesen járnak Szlovákiába spórolni
Az Mfor.hu tesztje szerint a szlovákiai Komárom diszkontáruházaiban jelentős árkülönbségek…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >