Tizenegy ország hallgatói kaptak diplomát a magyar kormány és a FAO közös ösztöndíjprogramja keretében
Az Agrárminisztérium 2023. július 6-án rendezte meg hagyománnyá váló rendezvényét, a végzős ösztöndíjasok búcsúztatóját. Jordánia, Georgia, Ghána, Etiópia, Algéria, Egyiptom, Libanon, Nigéria, Fülöp-szigetek, Kazahsztán és Üzbegisztán diákjai azért jöttek Magyarországra, hogy növényorvos, vízgazdálkodó mérnök és növénytermesztő diplomát szerezzenek az Agrárminisztérium támogatásával.

(Fotó: AM/Vermes Tibor)
A végzős diákokat Ökrös Oszkár nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a rendezvényen, amelyen a FAO Regionális Hivatala, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, számos nagykövetség, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem képviselői is részt vettek.
A helyettes államtitkár köszöntőjében méltatta a program sikereit, a résztvevő felsőoktatási intézmény munkáját és a diákok eredményeit
Kiemelte, a magyar kormány az ösztöndíjprogrammal azt szeretné elősegíteni, hogy a jól képzett diplomás munkaerő hozzájáruljon a fejlődő országok fenntartható fejlődéséhez és így az elvándorlás csökkentéséhez. Ezt követően szakmai előadásokra került sor a FAO Regionális Hivatal képviselője és a szakmai főosztályok részéről.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőtt az IKEA Magyarország forgalma a 2025-ös pénzügyi évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megjelent a ZÖLDGAZDASÁG 2026 c. tanulmánykötet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Z generációs kutatás készült: Érzékenyek a túlterheltségre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AKI: Csökkent a sertéshús kiskereskedelmi beszerzési ára az év elején
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

