Tizedszer jelent meg a Magyar Konyha Balaton Gasztrokalauza
Tizedszer jelent meg a Magyar Konyha magazin Balaton Gasztrokalauza, amely idén 305 éttermet, strandbüfét, kávézót, lángosozót, pékséget és egyéb helyet ajánl a nyaralók figyelmébe.

Több mint 300 vendéglátóhelyiséget ajánl a turisták figyelmébe a Balaton Gasztrokalauz
A kiadó MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Balaton 2022 Gasztrokalauz nemcsak azt foglalja össze, hol és mit érdemes enni a Balatonnál, hanem egyúttal rámutat arra is, hogy a Balaton mellett vendéglátást vinni nem csupán üzlet, életérzés is.
A Magyar Konyha nyári lapszámához ajándékként hozzácsomagolt kiadványban idén 305 étterem, vendéglő, kocsma, strandbüfé, újhullámos kávézó, sörfőzde, kézműves hamburgerező, lángosozó és pékség szerepel, köztük 45 új hely, ami jórészt idén nyáron nyitott.
Mint a szerkesztők kiemelték, a tavalyi évhez képest csökkent mind a kiadványba bekerült vendéglátóhelyek, mind az új helyek száma, a „régi kedvencek” azonban túlnyomórészt működnek.
Sokasodott a vega/vegán vonalat képviselő éttermek száma, ugyanakkor a „mentes” étkezés hívei sem számkivetettek már. A nápolyipizza-láz a Balatonon is érezhető, és a hamburgerre éheseknek sem kell hosszan keresgélniük.
A könnyen értelmezhető strandételek a tóparti vendéglátás nyertesei, ugyanakkor fine gasztroélmény is vásárolható a tó körül. A regionális gondolkodású éttermeknél továbbra is törekvés a helyi alapanyag, a halak korábbinál jóval változatosabb használata – áll a közleményben.
A gasztrokalauz szerzői szerint a legnagyobb változás új helyek tekintetében Veszprém környékén van. A város ugyanis gőzerővel készül arra, hogy 2023-ban Veszprém és a Balaton régió lesz Európa Kulturális Fővárosa, az utcaképfejlesztési program támogatásával pedig már idén számos új vendéglátóhely nyitotta meg kapuit.
Mint a közleményben hangsúlyozzák, a Magyar Konyha kiadványa nem étteremkalauz, hanem kulináris útikönyv, az éttermi kategóriák mindegyikéből megfogalmaz ajánlásokat.
Mutat vendégasztalokat, kultúrbisztrót, halsütödét, retró ikonokat, fűszerkerteket, sajtkészítő műhelyeket, kockásabroszos kisvendéglőket, fine dining éttermeket és borászatokat egyaránt – mutatja be a gasztrokalauzt a közlemény. (MTI9
Kapcsolódó cikkeink
Balaton-szövetség: a rövid időre a Balatonhoz látogatók komplex élményeket keresnek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >TUTSZ Szalon a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Küszöbön áll a műhús betiltása Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Többszörös győzelmet aratott a WING a TRIBE Budapest Airport Hotellel a Klasszis TopDesign versenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

