Tíz százalékkal nőtt a dm Kft. forgalma
Tíz százalékkal, 277 millió euróról 302 millió euróra nőtt a dm Kft. magyarországi forgalma a 2016/17-es gazdasági évben – tájékoztatta a cég közleményben csütörtökön az MTI-t.
A tájékoztatás szerint a konszern összes forgalma 10 milliárd euró volt az elmúlt gazdasági évben, amely a tavalyihoz képest 5,7 százalékos emelkedést jelent. Ezen belül ugyanebben az időszakban az osztrák anyavállalathoz tartozó társországokban, így Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, Romániában, Bulgáriában és Macedóniában 8,62 százalékkal 2,4 milliárd euróra nőtt a forgalom.
Kiemelték, hogy dm csoportnak 3464 üzlete van. Az elmúlt üzleti év végén Magyarországon 259 drogériát üzemeltetett, amelyből idén 44 boltot újítottak fel vagy bővítettek, 6 új üzletet nyitottak, és kettőt zártak be. Az üzletek modernizálása a jövő gazdasági évben is folytatódik, és 11 új drogéria nyitását tervezi a dm.
A cégcsoportnak ugyanebben az időszakban több, mint 59 ezer alkalmazottja volt, ebből 2810-re nőtt a Magyarországon foglalkoztatottak száma, amely egy évvel korábban 2429 volt.
Közölték azt is, hogy májusban megépült a dm központja Olaszországban, és a cég expanziós terjeszkedése 6 észak-olasz régióban 2018 első felére várható. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A dm segít, hogy minél többen hozzáférhessenek az intimhigiéniai termékekhez
A dm elköteleződött a női egészség támogatása mellett, kezdeményezéseivel továbbra…
Tovább olvasom >NKFH: dmBio Beeren Crunchy bogyós gyümölcsös 500 grammos müzlit hívtak vissza nem jelölt allergén miatt
Nem jelölt allergén (csillagfürt) miatt a Dm Drogerie Markt Kft.…
Tovább olvasom >Illóolajpiac új irányokkal: a tudatosság formálja a keresletet
Aromaterápiás roll-on, tudományos háttér, orvosi szemlélet, bio beszerzés és edukációs…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Így maradhat egészséges a haj és bőr a közeledő nyári kánikulában is
A hajformázás, festés és szárítás mind gyengíthetik a haj belső…
Tovább olvasom >Új márkastratégiával és szerethető figurával újít az Auchan
A 27 éves jubileum alkalmából nem csak akciókkal és nyereményjátékkal…
Tovább olvasom >