Tíz kategóriában adták át idén a VinCE Awards-díjakat
Tíz kategóriában ismerték el a magyarországi borvilág kimagasló teljesítményeit a VinCE magazin által két éve alapított VinCE Awards-díjjal, amelyet pénteken adtak át a 8. VinCE Budapest Wine Show szakmai nyitónapján.
A VinCE magazin tizenkét éve meghatározó szerepet vállal a hazai boréletben, tesztjein rendszeresen értékel borokat. A VinCE Awards-díjjal a szakmai lap olyan kimagasló teljesítményeket ismer el, amelyek túlmutatnak a borok elkészítésén, hogy azonosítsa és példaként mutassa fel a legjobb ötleteket, legprofibb koncepciókat, leginspirálóbb példákat – közölték az MTI-vel a szervezők.
Nyolc kategóriában a 42 fős szakmai zsűri választotta ki azt a három-három jelöltet, akik közül közönségszavazás döntött a kategóriagyőztesekről; a voksolásban több mint háromezren vettek részt.
A legjobb borlap kategóriában ezúttal a budapesti Borkonyhát sorolta az első helyre a közönség, a legjobb borhotelnek pedig a badacsonyi Hotel Bonvinót választották. A legjobb borbár kategória győztese a budapesti Kadarka Borbár lett, míg a legjobb pincelátogatás kategória első díját ismét a mádi Holdvölgy Pincészet érdemelte ki.
A legjobb bormarketing kampánynak idén a Furmint USA bizonyult, a legjobb borturisztikai tour operátor díjával a Taste Hungaryt tüntették ki, Elek Ágnes (Spar) pedig ismét elnyerte a legjobb borbeszerző címet. Tóth Sándor az új kategóriaként bevezetett, A kávé nagykövete díjat vehette át.
Díjazták a VinCE magazin 2016-os saját tesztjein legtöbb csillagot szerzett borkereskedést és borászatot is, az elismeréseket a Bortársaság és a partiumi Cramele Recas érdemelték ki.
A VinCE Budapest Wine Show vendégei vasárnapig ezer féle, a VinCE Magazin tesztjein négy-ötcsillagos eredménnyel szerepelt borral találkozhatnak a sétáló kóstoló több mint 160 kiállítójának standjainál, a rendezvény mesterkurzusain pedig a hazai és nemzetközi borvilág elismert szakértői vezetik be mélyebben az érdeklődőket számos aktuális témába. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Mitől tízszereződhet meg egy-egy bor ára?
Kevesebben vannak világszerte, mint ahány ember járt az űrben, számuk…
Tovább olvasom >Alkoholmentes újdonság a balatoni borvilágban
A Laposa Birtok új mérföldkőhöz érkezett: bemutatta első alkoholmentesített borát,…
Tovább olvasom >Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen
Egy igazán egyedülálló, országos jelentőségű boros eseményre készül a Badacsonyi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Könnyek a vízben segélykoncert szeptemberben, a jótékonysági akció folytatódik
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a…
Tovább olvasom >Közelebb kell hozni egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat
A rövid ellátási lánc megerősítésével közelebb kell hozni egymáshoz a…
Tovább olvasom >III. Employer Branding Konferencia: A jövő már jelen?
2025. június 3-án a Pasaréti Közösségi Ház adott otthont a…
Tovább olvasom >