Tirpák fesztivál és hungarikumok találkozója Nyíregyházán
Huszonnégy szakácscsapat negyven féle ételből tizenháromezer adagot készít a szombati nyíregyházi Tirpák fesztiválon és hungarikumok találkozóján – közölték a szervezők keddi sajtótájékoztatójukon a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.
Ulrich Attila, a város alpolgármestere elmondta, hogy a rendezvénnyel a várost újratelepítő tirpákokra, a tót, szlovák ajkú lakosokra emlékeznek, akik a török idők után szinte elnéptelenedett, akkor alig 400 lakosú településre költöztek be és hozták létre a ma is létező bokortanyák világát a környéken.
A tirpákok hagyományos, kedvelt ételkülönlegességeiből mindet megfőzik, megsütik a fesztiválon.
A város központjában, a Kossuth Lajos téren szombaton 10 órakor kezdődik a gasztronómiai show, melyet éjfélig tartó kulturális program egészít ki. A szórakoztatásról néptánc- és népzenei, valamint moderntánc együttesek gondoskodnak, majd a nyíregyházi születésű színművész, Mészáros Árpád Zsolt és Vastag Csaba koncertje, valamint éjfélkor retro diszkó zárja a műsort.
Tóthné Medved Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Nyíregyháza és környéke regionális szervezetének elnöke arról tájékoztatott, hogy a tirpák ételek közül elkészítik például a kukoricakásából főzött görhét, a kelt tésztás pipiskét, a tirpák tarhonyát, tekercset, parasztos sztrapacskát és sütnek lapcsánkába töltött pecsenyét is.
Feltálalják továbbá a paprikás krumplis és szilvalekváros lángost, a füstölt oldalasos káposztalevest, a káposztás csirkét, házi cipóban a körmös-csülköst, illetve a babos káposztát, de főznek demecseri töltött káposztát és karcagi birkapörköltet is. Sütemények számtalan változata készül, így kemencés kalács, mákos-diós kőttes, bobájka, fánk, héjas tészta, csöröge, tökös béles, óriáspalacsinta, sőt még mákos tengeri is.
Az ételeket bárki megkóstolhatja, kedve szerint válogathat, csakúgy mint a hungarikumokból, az akácmézből, a csabai és gyulai kolbászból, valamint tokaji bor, eredetvédett szabolcsi alma, szilva és meggypálinka, hagyományos szíkvíz is kerül az asztalra. A kalocsai és a matyó népművészeti termékekből ugyancsak lesz bemutató, illetve kiállítják a tirpák népi háztartási eszközöket, s azok – például a tejes köcsög, a laskaszűrő, a pamnyicska, a háromlábú öntöttvas edény -használatához a Sóstói Múzeumfalu munkatársai adnak tanácsokat az érdeklődőknek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Spárgaszezon indul Magyarországon: exportnagyhatalom vagy gasztronómiai lehetőség?
Miközben Nyugat-Európában tavaszi csemegeként ünneplik, itthon még mindig csak szűk…
Tovább olvasom >HNT: hamarabb érnek tudatos borfogyasztóvá a mai fiatal felnőttek
Az elmúlt két évben jelentősen nőtt az alkalmi borfogyasztók aránya…
Tovább olvasom >Top 10 légitársaság, ahol a fedélzeti étkezés gasztronómiai élmény – Íme, a Food & Wine rangsora
A „repülős kaja” kifejezés sokáig egyet jelentett a középszerűség szinonimájával,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Macskásak inkább a magyarok – ezeket a termékeket rendelik házi kedvenceiknek
Megduplázódott a kisállat-termékek iránti kereslet az elmúlt évben a foodorán.…
Tovább olvasom >Újra Baba-Mama Kuponnapok, idén akár 50%-os kedvezmény is várja a családokat!
2025. május 8. és 11. között ismét megrendezésre kerül a…
Tovább olvasom >Változás a Zing Burger kínálatában: májustól kizárólag Angus marhahúsból készülnek a húspogácsák
Amit eddig extraként lehetett kérni, az most már alap lesz…
Tovább olvasom >