TikTokon tanítja tojást sütni a kamaszokat a Tojásszövetség
Több mint 700 ezer iskoláshoz jutottak el a legnépszerűbb magyar TikTokerek „rántottás” videói. Van olyan tojásos TikTok poszt, amit többen láttak mint az X-Faktor egy-egy adását. A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség) reggelizést és tojásfogyasztást népszerűsítő két éves iskolai programja, a rEGGelem a koronahelyzet miatt az iskolapadokból az internetre, pontosabban a TikTokra költözött.
„Győrfi Dani egy kakassal pofozkodik, Czura Karina egy kézzel is tud tojást törni, Togyela Dominik pedig mindent megtesz, hogy a barátnőjének pörögjön az agya és ötös dolgozatot írjon” – mindezt a Tojásszövetség reggelizést népszerűsítő társadalmi felelősségvállalás kampányában.
TikTokTojás
A Tojásszövetség 2019 tavaszán indította el a „rEGGelem” országos, ismeretterjesztő programját, amely az egészséges reggelizés és a teljes értékű tojásos reggeli hasznosságára hívja fel a figyelmet. 2019-ben 15 iskolába és majdnem 4000 felsős diákhoz jutott el a program, most 2020 decemberében és 2021 januárjában a világhelyzethez igazodva új platformra, a TikTokra költözött a „rEGGelem”.
„Számunkra ez egy teljesen új terep, de mivel a Tojásszövetség küldetésének érzi az edukációt, a fiatalok megszólítását, a „rEGGelem” programmal az otthon tanuló diákokoknak is szerettük volna megmutatni, hogy a reggelizés nagyon fontos” – mondta Szép Imre, a Tojásszövetség elnöke.
„Nagyon örültem a felkérésnek, mert az edzések miatt egyébként is sok tojást eszem, az egyik legfontosabb fehérjeforrásom. Így teljesen testhezállónak éreztem, hogy a tojásfogyasztást népszerűsítsem a TikTokon. A kockás has egyik nélkülözhetetlen építőköve a tojás, ezért az egyik videóban a szokásos reggeli turmixomat mutattam meg, aminek szintén kihagyhatatlan eleme”
– mesélte az egyik legnépszerűbb magyar TikToker, Togyela Dominik, akinek ez a lenti TikTok posztja – ami már 300 ezer feletti megtekintésnél jár – bizony rávert a legutóbbi X-Faktor október 26.-i adására nézettségben.
A tévé már uncsi
Nagyjából 1,3 millió magyar felhasználója van a magyar TikToknak: kicsit több mint háromnegyedük 11-18 éves egy friss kutatás szerint, tehát a felsősök és a középiskolások között a legnépszerűbb ez a platform.
Ha még többet szeretnél tudni a tojás jótékony hatásairól, akkor kövesd a HU, de tojás Facebook oldalt is!
Kapcsolódó cikkeink
Tojáshiány az Egyesült Államokban: Korlátozásokat vezettek be a nagyobb kiskereskedelmi láncok
Az Egyesült Államokban egyre nagyobb problémát okoz a madárinfluenza-járvány, amely…
Tovább olvasom >Németországba érkezik a TikTok Shop fulfillment szolgáltatása
A nyilvánosan meghirdetett álláshirdetések arra engednek következtetni, hogy a TikTok…
Tovább olvasom >A tojás ára az EU-ban 3, hazánkban 19 százalékkal emelkedett
Az Európai Bizottság adatai alapján az unió (EU27) tojás- és…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >