Tesco: nem a sztrájk, hanem a párbeszéd szolgálja a munkatársak és a vásárlók érdekeit
A Tesco csalódott, hogy a szakszervezetek a sztrájkot választották, ennek ellenére szeretné folytatni velük a megkezdett párbeszédet – olvasható a vállalat sajtóközleményében. A Tesco elkötelezett, hogy a bérfejlesztéssel az idén megkezdett úton haladjon tovább, aminek köszönhetően szinte minden teljes munkaidős áruházi és raktári dolgozó 18,9%-kal magasabb fizetést vihet haza, mint az év elején. A sztrájkot egy olyan hétvégére időzítették, amikor a vállalat 4-5 ezer munkatársa és családjaik a Tesco hagyományos családi és sportnapján vesznek részt. A Tesco mindent megtesz, hogy boltjai ezen a hétvégén is a megszokott rend szerint várja vásárlóit.
A Tesco nyilvánvalóan nem üdvözöli a munkatársai és vásárlói túlnyomó többsége számára kellemetlen lépést és mindent megtesz annak érdekében, hogy vásárlóit a lehető legkisebb mértékben érintse a szakszervezetek lépése. A Tesco ezen a hétvégén is a hetente az áruházláncot választó 3,3 millió vásárlójának színvonalas kiszolgálására fókuszál, és arra törekszik, hogy boltjai a sztrájk idején is a megszokott rend szerint működjenek. Az áruházlánc felelős munkáltatóként ebben az időszakban is maradéktalanul eleget tesz a törvényben foglalt kötelezettségeinek.
A múlt héten a vállalat olyan javaslatokat fogalmazott meg, amelyek rövid- és hosszú távon is a munkatársak érdekeit szolgálták.
„Nyitottak vagyunk arra, hogy konkrét problémákra konkrét válaszokat adjunk. Hiszünk abban, hogy a célzott megoldások szolgálják legjobban a munkatársak érdekeit, hiszen minden bolt és minden probléma más és más. Továbbra is várjuk a szakszervezetek képviselőit az általuk kezdeményezett szeptember 11-ei egyeztetésre, mert a nyitott kérdések rendezésének helye szerintünk a tárgyalóasztal mellett van. A Tesco elkötelezett saját kollégái felé – hiszen ők maguk a vállalat, és ők tesznek minket sikeressé” – mondta Pártos Zsolt, a Tesco ügyvezető igazgatója.
A Tesco az elmúlt két évben folyamatosan fektetett be a bérekbe, aminek köszönhetően az áruházlánc munkatársainak többsége összesen több mint kéthavi fizetéssel vihet többet haza idén, mint 2016-ban, és a teljes munkaidős dolgozók közül senki sem keres 176 ezer forintnál kevesebbet. A Tesco az elmúlt 2 évben már 8,7 milliárd forintot költött bérfejlesztésre. Ez is jól mutatja, hogy folyamatosan egyre többet tesz a dolgozók érdekében. A Tesco által használt piaci források alapján megállapítható, hogy a kiskereskedelmi szektorban az áruházi dolgozók fizetése átlagosan csak 19%-kal növekedett, míg a Tesco év eleje óta a legalacsonyabb fizetési kategóriákban 22,4%-os bérfejlesztést hajtott végre. A Tesco az idei év első félévében több mint 150 millió forintot fektetett be 1642 kolléga OKJ képzésébe, lehetőséget teremtve számukra a fejlődésre. A tavaszi szemeszterben a vállalat több mint 300 diák és 742 felnőtt számára biztosított szakmai képzést.
A sztrájkot egy olyan hétvégére időzítették, amikor a vállalat 4-5 ezer munkatársa és családjaik vesznek részt a Tesco hagyományos családi és sportnapján, amelyet a vállalat a sztrájkfenyegetettség ellenére sem mondott le, hogy ne okozzon csalódást a munkájukat lelkiismeretesen végző kollégáinak
A Tescónak világos terve van arra, hogyan építsen magyarországi munkatársaival együtt egy modern szervezetet, ami jobb a vásárlóknak és egyszerűbb a kollégáknak.
Kapcsolódó cikkeink
Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Már javában tart a dinnyeszezon a Tescónál
A Tesco évről évre jelentős mennyiségű magyar görögdinnyével látja el…
Tovább olvasom >Újabb közel 60 milliót fordíthatnak helyi szervezetek fiatalok közösségi programjaira a Tesco pályázati programjával
Április 7-én elstartolt a Tesco közösségi pályázati programjának második fordulója,…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >Átadták a Nestlé napelemparkját Szerencsen
Szerencsen átadták a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és…
Tovább olvasom >140 millió visszaváltott palack az ALDI-nál
Az ALDI Magyarország üzleteiben rekordmennyiségű, immár mintegy 140 millió egyszer…
Tovább olvasom >