Tesco: 45 millió forint közösségfejlesztésre és a járvány elleni védekezésre
A Tesco idén szeptemberben már nyolcadik alkalommal hirdette meg „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű közösségi pályázati programját. Az áruházlánc felhívására rekordszámú jelentkezés érkezett, ami jól mutatja, mekkora szükség van a támogatásra.
A szokásos menetrend szerint a Tesco a vásárlók bevonásával választaná ki, melyik pályázó mekkora összegű támogatásban részesüljön, azonban az eredetileg decemberre tervezett áruházi szavazás a járványhelyzetre tekintettel, a vásárlók és munkatársak biztonsága érdekében elmarad. A Tesco viszont úgy döntött, valamennyi továbbjutó pályázatot ugyanakkora összeggel honorál, hogy minél több, gyerekeket, családokat, időseket és rászorulókat támogató, környezetvédő, fejlesztő és oktatási program valósulhasson meg, illetve, hogy pénzügyi segítséget nyújthasson a vírus elleni védekezéshez szükséges eszközök és felszerelések beszerzéséhez is.
Az „Ön választ, mi segítünk” program nyolcadik fordulójában összesen 413 pályázat érkezett. A jelentkező szervezetek és közösségi csoportok országszerte 61 körzetben adhatták be kezdeményezéseiket, melyek közül – normál pályázati rend szerint – az Effekteam független szakértői választották ki azt a 181 projektet, amelyeket a szavazati szakaszba javasolnak. Az értékelés során a szakértők különböző szakmai és formai szempontokat is figyelembe vesznek, számít például, hogy mennyire kidolgozott és megvalósítható az ötlet, valamint az is, hogy milyen mértékben és hogyan támogatja az érintett közösség fejlődését. Általában a Tesco valamennyi, a második szakaszba továbbjutó pályázat megvalósításához hozzájárul, azt azonban vásárlóira bízza, hogy körzetenként melyik kezdeményezés kapja a legnagyobb összegű támogatást, és ki lesz a második, valamint harmadik helyezett. Idén, mivel a vírushelyzet egyre súlyosbodik a legtöbb közép-európai országban, az áruházlánc úgy döntött, hogy nem szervezi meg az áruházi szavazást. A Tesco számára a vásárlók és kollégák biztonsága prioritás a jelenlegi rendkívüli helyzetben, ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy az „Ön választ, mi segítünk” programon keresztül elnyerhető támogatás mekkora segítséget jelent a pályázó szervezetek számára. Éppen ezért a Tesco úgy döntött, hogy bővíti az eredetileg tervezett támogatási keretet, és valamennyi, a szavazási szakaszba továbbjutó kezdeményezést azonos összeggel támogatja. Így mind a 181, a szakértők által kiválasztott szervezet 250 000 forint hozzájárulást kap projektje megvalósításához. Az áruházlánc így összesen több mint 45,5 millió forintot fordít a közösségek támogatására országszerte.
A zsűri a továbbjutókon kívül egy kreatív különdíjas pályázót is kiválasztott. Ezt az elismerést az „Ön választ, mi segítünk” program nyolcadik fordulójában a jászberényi „Helyet!” Alapítvány @Kert című projektje kapta. A kezdeményezés célja, hogy értelmi fogyatékkal élő fiatalok mezőgazdasági szakember vezetésével, online megmutassák, hogyan állíthatunk elő mindannyian friss, egészséges zöldséget, gyümölcsöt, akár egy zsebkendőnyi kertben vagy egy apró balkonon.
„Az ’Ön választ, mi segítünk’ program valamennyi eddigi fordulójában örömmel láttuk, hogy milyen kreatív kezdeményezésekkel jelentkeznek a pályázók, hogy segítsék közösségeik fejlődését. Az idei év mindannyiunk számára megterhelő volt, és különösen súlyosan érintette a kisebb szervezeteket és a rászoruló csoportokat. Ugyan ezúttal a döntést biztonsági okokból nem adhatjuk vásárlóink kezébe, mégis rendkívül fontosnak tartjuk, hogy támogassuk a kis helyi közösségek fejlődéséhez hozzájáruló projektek megvalósulását” – mondta el Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője.
A szakértő zsűrinek ezúttal sem volt könnyű dolga, hiszen rengeteg színes és kreatív pályázat közül kellett kiválasztani a továbbjutókat. Ilyen volt például a mókusodúk kihelyezését és rózsakapuk építését célzó kezdeményezés és az idősotthonban élők testmozgását támogató projekt is. A program támogatásával megvalósulhat még többek között felső tagozatosok számára különböző szakmák kipróbálást lehetővé tevő nyári tábor, szabadtéri tanterem, fiatalok animátor képzése, de számos játszótér, óvoda- és iskolaudvar felújításához, magaságyások és mezítlábas ösvények telepítéséhez, valamint a vírussal kapcsolatos tájékoztató és segítő feladatok, valamint fertőtlenítő és takarító eszközök beszerzéséhez is kértek és kaptak támogatást a jelentkezők.
Kapcsolódó cikkeink
Milliók dönthetnek milliókról akár egy mozdulattal a Tescónál
Emberek millióinak kezében van újra több millió forint és környékbeli…
Tovább olvasom >Új típusú eladáshelyi hirdetőeszközt vezet be Magyarországon a Tesco
A Tesco június 21-én, a kiskereskedelmi ügyféladatokat elemző dunnhumby-val közösen…
Tovább olvasom >Növekedett a kereskedelem és az FMCG vonzereje a munkavállalók körében
Április 25-én 11. alkalommal hirdette ki a Randstad Magyarország legnépszerűbb…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >Milliók dönthetnek milliókról akár egy mozdulattal a Tescónál
Emberek millióinak kezében van újra több millió forint és környékbeli…
Tovább olvasom >Egészséges nyári táplálkozási tippeket ad az Eisberg növényi zsírokkal
Az igazi forró nyár beköszöntével sokan törekednek egészségesebben táplálkozni, de…
Tovább olvasom >