Természetközeli hotel és élménypark nyílt Pogányban
Természetközeli szemléletformáló – 23 hektár területű – élményparkot és négy csillagos szállodát adtak át pénteken a Pécshez közeli Pogányban. A zöldmezős beruházást több mint 800 millió forintos forrásból valósították meg.
A baranyai településen, húsz embert foglalkoztató Zsájaliget Hotel és Élménypark – mint azt Zsuffa Ákos tulajdonos az MTI-nek elmondta – hétszáz négyezetméter alapterületű, nyolc szobás, teljes egészében akadálymentesített hotel, mintegy negyven fő befogadására alkalmas konferencia teremmel és wellness-részleggel várja a vendégeket.
A szállodához tartozó összesen 23 hektár területű élményparKban mintegy hét hektáron több mint 30 – elsősorban gyermekeknek szóló – attrakciót alakítottak ki. Ezek között van ügyességi quadpálya, a környék nevezetességeit és élővilágát ismertető interaktív tanösvény, trambulinpark, gumi játszótér, háziállatok sokaságát bemutató agrárfarm, illetve nomád állatkert, valamint nádlabirintus. Zsuffa Ákos kiemelte: az élményparkhoz egy 300 négyzetméteres, okosház funkcióval is rendelkező fogadóépület is tartozik, ahol – az egész parkhoz hasonlóan – szelektíven gyűjtik a hulladékot, a napkollektorok a környezet-tudatosság fontosságára hívják fel a figyelmet.
A 800 millió forintos beruházás mintegy 500 milliós európai uniós támogatással valósult meg. Az átadón Zsuffa Ákos azt mondta, a jövőben szálláshely-bővítést, étteremnyitást, szabadtéri színpad kialakítását, valamint a sportolási lehetőségek bővítését tervezik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Egy kutatás szerint érdemes Budapestre többször visszatérni
Kutatást készített a Danubius Hotels a budapesti szállodáikba látogató külföldi…
Tovább olvasom >Történelmi rekordot döntött tavaly a globális hotelipar
A gazdasági kihívások és a geopolitikai bizonytalanság ellenére rekordévet zárt…
Tovább olvasom >Kijátszásra kerül a terézvárosi Airbnb-tilalom: új szállodai modell a Central Passage-ban
Hiába tiltották be 2026-tól az Airbnb-zést Terézvárosban, a kerületen belüli…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tízmillió forint összdíjazású pályázatot hirdet Tokaj
Tízmillió forint összdíjazású művészeti pályázatot hirdet Tokaj a világörökségi borvidék…
Tovább olvasom >Hő a mélyből: kiaknázatlan kincs a magyar geotermia
Bár Magyarország kiváló geotermikus adottságokkal rendelkezik, a termálhő jelenleg csak…
Tovább olvasom >