Termelők kockázatkezelését csak együttműködéssel lehet javítani
Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) 2024. június 20-án tizedik alkalommal adott otthont „A mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer 2023. évi tapasztalatai” című workshopnak.

(Fotó: AKI PÁIR)
A 2023. évi eredmények és tapasztalatok bemutatása után, Dr. Juhász Anikó helyettes államtitkár (AM) és dr. Seffer Dániel miniszteri biztosi titkárságvezető (NGM) beszélt az agrárbiztosítások piacát jellemző aktuális helyzetről, a jövőbeni kihívásokról és azok megoldási lehetőségeiről. A rendezvényen a házigazda mellett az agrárbiztosítási piac meghatározó szereplőin kívül az Agrárminisztérium (AM), a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, néhány vármegyei Kormányhivatal, a Magyar Nemzeti Bank, továbbá a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszerben illetékes szervezetek (Magyar Államkincstár, Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Agrárkamara) képviselői vettek részt. A rendezvény második részében a közel 50 jelenlévő műhelymunkában vehetett részt, melynek témája az agárkár-enyhítési rendszer és a piaci biztosítók kárbejelentési és kárszemlézési folyamatának összehangolási lehetősége volt. Az aktív szakmai diskurzus során sikerült a két, teljesen más megközelítésű rendszer folyamatainak egységesítéséből származó előnyöket és akadályozó tényezőket, valamint a jövőben megoldandó feladatokat számba venni. A szakmai összejövetel jelentősége abban állt, hogy a szakmai eszmecserén túl kiindulási alapot szolgáltatott a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer működtetéséért felelős, illetve abban részt vevő szervezetek képviselői számára a továbbfejlesztési irányok meghatározásához.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás – Gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyar mezőgazdaság képes a megújulásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: az őszi vetésnek nagy szüksége van a csapadékra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zöld átállás a klímapiacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tovább fejlődik a BudapestGO: kényelmesebb használatot hoz a márciusi applikációfrissítés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Miért tojik tojást a nyúl húsvétkor?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

