Termékdíjat vezetne be a hústermékekre a vidékfejlesztési tárca

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 04. 14. 14:41

Termékdíjat kíván bevezetni az agrártárca az állati eredetű termékekre, ezzel kívánja felváltani a húsvizsgálati és egyéb hatósági díjakat.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) jövő év januárjától – az állati eredetű termékek esetében biztosan – termékdíjjal kívánja felváltani a húsvizsgálati és egyéb hatósági díjakat. Ezt adók módjára szednék be – szögezi le Kardeván Endre, a VM élelmiszerlánc-biztonságért és agrárigazgatásért felelős államtitkára közleményében.

A minisztérium ezzel az ágazat versenyképességét kívánja javítani úgy, hogy ne csökkenjen a tárca bevétele – a termékdíj összege azonos lenne a mostani rendszer szerinti befizetésekkel. A jelenleg, főleg a vágóhidakra háruló hatósági díjtételek arányosabban oszlanának el, ha abból jutna néhány ezrelékes felügyeleti termékdíj a kereskedelmi forgalomba kerülő állati eredetű termékek előállítóira is. A termékdíj mértékét meghatározó jogszabály előkészítés alatt áll. Kardeván Endre szerint a termékdíj a kereskedelmi forgalomba kerülő nagyobb mennyiségű árukra vonatkozna.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai sertésállomány drasztikusan lecsökkent. A belpiac igényeit ugyan ellátják a magyar termelők, de exportra már nem jut élő állat. A tárca célja, hogy fellendítse a hazai sertéságazatot. Erre csak úgy van lehetőség, ha a teljes magyar állomány eléri az úgynevezett négyes egészségügyi mentességet – magyarázta az államtitkár. Ezért 2012-re el szeretné kérni hazánk a sertések Aujeszky- (álveszettség), valamint a PRRS-vírus mentesség elismerését az EU-tól. Ha ez megvan, akkor erre hivatkozva meg lehet rostálni az importot, vagyis csökkenteni lehet azt, kizárva az ilyen mentességgel nem bíró sertések, húsok behozatalát.

Pozitívumként említette Kardeván Endre a keleti piacok felfutását. Április 25-től például több exportálni szándékozó élelmiszer-ipari üzemet vizsgálnak át az oroszok. A piac fellendítése érdekében javasolt áfacsökkentést csak úgy érdemes bevezetni, ha csökkennek az árak, és a kereskedők nem nyúlják le a nyereséget – írja a szabadfold.hu.

Kapcsolódó cikkeink