Tengeri moszatból készült dobozok oldhatják meg az ételkiszállítók gondjait
A Just Eat élelmiszerszállítási vállalat azt reméli, hogy a tengeri moszattal bélelt dobozok segíthetnek a műanyaghulladékok problémájának kezelésében – írja a CNBC nyomán az origo.
A 2001-ben indult dán cég bejelentette, hogy a Notpla csomagolóüzemmel közösen olyan csomagolást fejlesztettek ki, amely tengeri moszattal bélelt, valamint fa és fűpépéből készült, nem tartalmaz mesterséges anyagokat és négy hét alatt teljesen lebomlik.
A dobozokat a Just Eat három éttermi partnerével teszteli Londonban, a próba során 3.600 moszattal bélelt ételszállító dobozt használnak, és a tesztelés addig tart, ameddig ezek el nem fogynak.
„Az ételszállító dobozok vagy szintetikus adalékokat tartalmaznak, vagy műanyaggal vannak bélelve. A moszat alapú dobozzal valódi műanyagmentes, biológiailag lebomló lehetőséget kínálunk a kiszállítások piacán” – nyilatkozta Pierre Paslier, a Notpla társigazgatója.
Évente több mint félmilliárd műanyag dobozt használnak az ételszállításnál, és ezek végül a kukában végzik” – tette hozzá Andrew Kenny, a Just Eat brit részlegének ügyvezető igazgatója.
A Just Eat világszerte több mint 28 millió aktív ügyféllel rendelkezik, és számos márkanéven keresztül világszerte 13 országban működik. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Másfél millió adag melegételt juttat a Just Eat a hajléktalanoknak idén télen
Idén télen 1,5 millió adag melegételt biztosít a rászorulóknak a…
Tovább olvasom >Leállítja az étel házhozszállítást az Uber Olaszországban, és kivonul Izraelből
Az Uber közölte, hogy bezárja étel-házhozszállítási üzletágát Olaszországban, és kivonul…
Tovább olvasom >Az Iceland a Just Eattel közösen kínál gyors házhoz szállítási szolgáltatást
A Just Eat Takeaway új együttműködést kötött a fagyasztott élelmiszerek…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvan az eredmény, kiderült ki Az Év Bortermelője
2023. december 6-án 12 órakor, a FELIX Kitchen & Bar-ban,…
Tovább olvasom >Máté Szilvia Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült
Máté Szilvia, a BD-EXPO Kft. ügyvezetője Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Novák…
Tovább olvasom >Az ALDI komoly szóviccel köszönti a Mikulást
Az Aldi ismételten megmutatja kreativitását a közösségi médiában, különféle szóviccek…
Tovább olvasom >