Tengeri moszatból készült dobozok oldhatják meg az ételkiszállítók gondjait
A Just Eat élelmiszerszállítási vállalat azt reméli, hogy a tengeri moszattal bélelt dobozok segíthetnek a műanyaghulladékok problémájának kezelésében – írja a CNBC nyomán az origo.
A 2001-ben indult dán cég bejelentette, hogy a Notpla csomagolóüzemmel közösen olyan csomagolást fejlesztettek ki, amely tengeri moszattal bélelt, valamint fa és fűpépéből készült, nem tartalmaz mesterséges anyagokat és négy hét alatt teljesen lebomlik.
A dobozokat a Just Eat három éttermi partnerével teszteli Londonban, a próba során 3.600 moszattal bélelt ételszállító dobozt használnak, és a tesztelés addig tart, ameddig ezek el nem fogynak.
„Az ételszállító dobozok vagy szintetikus adalékokat tartalmaznak, vagy műanyaggal vannak bélelve. A moszat alapú dobozzal valódi műanyagmentes, biológiailag lebomló lehetőséget kínálunk a kiszállítások piacán” – nyilatkozta Pierre Paslier, a Notpla társigazgatója.
Évente több mint félmilliárd műanyag dobozt használnak az ételszállításnál, és ezek végül a kukában végzik” – tette hozzá Andrew Kenny, a Just Eat brit részlegének ügyvezető igazgatója.
A Just Eat világszerte több mint 28 millió aktív ügyféllel rendelkezik, és számos márkanéven keresztül világszerte 13 országban működik. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
A Co-op-pal indít közös házhozszállítási szolgáltatást indít a Just Eat az Egyesült Királyságban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Összefogott a Just Eat és a Maxi Zoo Írországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AI-jal és drónokkal fejleszti szolgáltatásait a Just Eat Írországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új befektető érkezik a Real Nature Kft.-hez – a stabilitás és a növekedés jegyében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >José Mourinho visszatér a Snickers ikonikus „Nem vagy önmagad, ha éhes vagy” kampányának legújabb epizódjában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >