Teltházas a Rossmann Expója Szegeden

Szerző: Trademagazin Dátum: 2024. 03. 27. 12:16

A tavalyi első, nagy sikerű Beauty Expo után, melyet Budapesten a Millenárison rendezett meg a Rossmann és a Krémmánia, az esemény most Szegedre látogat. Május 9-én a Szálka Loft Diningban egész délután a szépségápolásé lesz a főszerep. A rendezvény hírét kiemelt érdeklődés fogadta: az előregisztráció 1 nap alatt elérte a 800 fős maximumot. Az első 600 regisztrálót értékes welcome csomaggal is megajándékozzák a szervezők, de a később érkezőket a kiállítók egyenként is számos programmal és ajándékkal várják, így érdemes lesz még a helyszínen is próbálkozni a bejutással.

Közel 20 különböző kiállító részvételével rendezik meg május 9-én déltől a szegedi Szálkában a Rossmann drogérialánc és a népszerű, szépségápolási termékek értékeléseinek platformot adó Krémmánia közös Beauty Expóját. A rendezvény tavalyi nagy sikerű budapesti előzménye után, most először látogat vidéki nagyvárosba.

A kiállítók standjai között megtalálhatók lesznek a legmeghatározóbb nemzetközi és hazai szépségápolási márkák, köztük a Body+ME, az Ardell, a Climaplex, a NYX, vagy a Revuele, de a beauty szcénába az utóbbi években sikeres vállalkozóként, saját márkával belépő Ördög Nóra (Nora Beauty), valamint Axente Vanessa (Essa World) személyesen is részt vesznek a szegedi eseményen.

„Kíváncsi vagy a puha és egészséges bőr titkára? Szeretnél ragyogó tincseket és megismernéd a legújabb hajápolási trendeket? Netán új arcápolási rutinra van szükséged? Ha mindhárom kérdésre igennel válaszoltál, akkor ez a nap neked, rólad szól. Az egész napos expo során lehetőséged nyílik megismerni a legújabb és legnépszerűbb magyar, valamint nemzetközi márkák szépségápolási termékeit. A standoknál izgalmas nyeremények, bemutatók és profi szakértői tanácsok, tippek várnak”

– invitálnak a szépségnapra a szervezők.

Az eseményt kiemelt érdeklődéssel fogadta a szegedi és térségi közönség: az első 600, értékes welcome csomagot is biztosító regisztrációs hely rekord gyorsasággal, már egy nappal a regisztráció megnyitását követően betelt, de a rendezvényhelyszín befogadóképességét figyelembe vevő 800 fős összlétszámon is túl vannak már. Nem érdemes azonban csüggedni annak sem, aki lemaradt akár a csomagról, akár a teljes regisztrációról: a helyszínen számos program, nyereményjáték és helyszíni ajándék várja majd a látogatókat. A belépéssel pedig a kora délutáni órákban érdemes lehet még az előzetesen nem regisztrálóknak is megpróbálkozni a helyszínen.

„A tavalyi siker után egyértelmű volt számunkra, hogy folytatni szeretnénk a Beauty Expót és az ebben való közös munkát a Krémmániával is. Közel 2000 látogatóval tudtunk személyesen találkozni a Millenárison, de már akkor rengeteg visszajelzést kaptunk arról, hogy ne csak Budapesten legyen elérhető a rendezvény. Most Szegeden is ott leszünk a beauty világ legfontosabb szereplőivel, és különösen büszkék vagyunk rá, hogy itthon drogéria még sosem szervezett hasonló méretű és színvonalú eseményt, ami kifejezetten a nagyközönség és a márkák személyes találkozásáról szól”

– mondta el Németh Kornél a Rossmann ügyvezető igazgatója.

„Tavaly ünnepeltük a Rossmann magyarországi jelenlétének 30. születésnapját és immár 250 drogériával rendelkezünk országszerte. Kiemelten fontos számunkra azonban, hogy ne csak az üzleteinkkel, de a rendezvényeinken keresztül is minél közelebb kerülhessünk a vásárlóinkhoz. A Beauty Expo első vidéki nagyvárosi helyszíneként pedig tökéletes választásnak bizonyult Szeged, nagy örömünkre szolgál, hogy máris ekkora érdeklődés övezi a rendezvényünket”

– tette hozzá Flórián László a Rossmann ügyvezető igazgatója.

A kiállítás során a márkák standjainak felfedezése mellett színpadi beszélgetésekre is sor kerül majd: az érdeklődők profi szakértők tolmácsolásában hallhatnak tippeket többek között az egyszerű, gyors sminkelésről a rohanó hétköznapokban, a tudatos bőr-, és hajápolásról, a külső-belső szépség egyensúlyáról vagy épp az önbarnítás fortélyairól.

További részletek a kiállítókról, programokról és előadókról: beautyexpo.rossmann.hu

Kapcsolódó cikkeink