Teljesen rendhagyó módon nyúl a búzához a Dreher Sörgyárak
A Dreher Sörgyárak hazai márkáinak receptjeiből hagyományosan hiányzik a búza, mint összetevő. A vállalat történelmi főzőházától és fejtőitől függetlenül működő Sörműhelyében most egy csavarral szakították meg ezt a hagyományt: az ANTL Búza Session Lagerrel nem egy belga, vagy német típusú búzasört, hanem egy alsó erjesztéssel készülő, alacsony alkoholtartalmú, könnyed, mégis kiegyensúlyozott nyári italt készítettek el.

Az ANTL Búza Session Lager közel ötven budapesti és Budapest környéki vendéglátóhelyen lesz elérhető
A 2021-ben átadott Sörműhely és az itt készülő ANTL sörök lényege, hogy a gyár sörfőzőmesterei szabadabban kísérletezhessenek az ötleteikkel és a bátrabb, szűk célcsoportokat megcélzó receptjeiket is bemutathassák a sörrajongóknak. A válogatott vendéglátóhelyek csapjain aktuálisan mindig két ANTL sör érhető el, a Búza Session Lager a korábban bemutatott Key West APA mellé érkezik.
„Az ANTL Búza Session Lagert a megszokott árpamaláta mellett búzamaláta, búza- és zabpehely hozzáadásával készítjük. Komlónak citrusos és enyhén fűszeres ízjegyeket hordozó fajtákat választottunk, ezek a hagyományos búzasöröknél megszokottnál jobban dominálnak a főzetben. Az igazi csavar, hogy az erjesztéshez láger élesztőt használtunk. Ezzel, és az alacsonyabb, 4,1 százalékos alkoholtartalommal egy könnyed, mégis kiegyensúlyozott nyári sört mutatunk most be”
– mondta el a receptjéről Mihály Máté, a Dreher Sörgyárak innovációs sörfőzője.
Az ANTL Búza Session Lager közel ötven budapesti és Budapest környéki vendéglátóhelyen lesz elérhető, kizárólag frissen csapolva.
A márkát a szezonban digitális és POS kampánnyal, illetve az új íz kóstoltatásával támogatja
Kapcsolódó cikkeink
Új izotóniás termékcsaládot fejlesztett a Pécsi Sörfőzde Zrt.
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Két új variánssal bővíti portfólióját a Dreher: érkezik a Dreher Session IPA és a Dreher Citrus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Édesapák üzeneteivel készült nőnapra a Dreher
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

