Teljes az országos agrárkamarai tagnyilvántartás
Gyakorlatilag teljes az országos agrárkamarai tagnyilvántartás, aminek létrehozását a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál (NAK) elvégzett számítástechnikai fejlesztés tette lehetővé – mondta a kamara főigazgatója pénteken Budapesten, egy háttérbeszélgetésen.
Darabos Tamás közölte: a NAK-nak most mintegy 400 ezer tagja van az őstermelőktől az egyéni vállalkozókon és családi gazdálkodókon át az élelmiszeripari vállalkozásokig. Az idei tagdíjbevétel becsült összege 4,5 milliárd forintra lehet, ami 5-10 százalékkal több a múlt évinél. A tagdíjbevétel a NAK éves kiadásainak mintegy a felét fedezi – tette hozzá.
Felhívta a figyelmet: a kamarai tagoknak ebben a hónapban kell megtenniük tagdíj-bevallásukat, és a befizetést július 31-ig kell teljesíteniük. A tagdíj – amelyet az árbevétel alapján állapítanak meg – 2000 forinttól 1 millió forintig terjed. Azoknak az őstermelőknek, akiknek a bevétele nem éri el a 600 ezer forintot, nem kell bevallást készíteniük, de a legalacsonyabb – 2000 forintos – tagdíjat június 30-ig be kell fizetniük – mondta a főigazgató. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NAK-MAGOSZ: 200 ezer aláírás gyűlt össze az importáruk ellenőrizetlen beáramlása ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megkezdte idei munkáját a NAK Mentes Munkacsoport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Közel húszezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felértékelődik az utasbiztosítás szerepe 2026-ban a focivébé miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >



