Tejpiaci egyeztetés: a kormány fellép a piaci egyensúly érdekében

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 06. 25. 12:00

A kormányzat kiemelten fontosnak tartja, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel megvédje a tejágazati együttműködésben szerepet vállaló piaci szereplők érdekeit azokkal szemben, akik veszélyeztetik tevékenységükkel a nagy erőfeszítések árán kialakított piaci egyensúlyt – hangsúlyozta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közleményében, amelyet a tejipar szereplőivel folytatott megbeszélést követően, kedden adott ki.

tej_uj

A szaktárca, a tejtermelők, a tejipar és a hazai élelmiszer-kiskereskedelem képviselői kedden egyeztetést tartottak, amelyen áttekintették a magyar piacon az elmúlt hetekben hirtelen megnövekedett importtej miatt kialakult helyzetet, valamint a jelenség megállításának lehetséges eszközeit.

Az FM tájékoztatása szerint a megbeszélés végén a piaci szereplők képviselői abban maradtak, hogy az elhangzottak alapján rövid időn belül áttekintik lehetőségeiket, és ezek kölcsönös értékelése után lehet dönteni a további lépésekről.

A közlemény emlékeztet arra, hogy az elmúlt években a tejágazatban sikerült tudatosan felépített, szoros együttműködést kialakítani a kormányzat, a kiskereskedelem, a feldolgozók és a tejtermelők között. Az együttműködés eredményeképpen az elmúlt években folyamatosan csökkent az importtermékek aránya a boltok polcain, bővült a hazai tejtermelés, és nőtt a minőségi magyar tej értékesítése.

A tárca közleményében leszögezte: álláspontja szerint az importált tej mértékének hirtelen megemelkedése hátrányos az egyébként európai szinten is kiemelten versenyképes hazai termelő szektornak, a magyar feldolgozóknak, nem jó a tejágazattal együttműködő, hazai tejtermékek forgalmazásában elkötelezett kereskedelemnek, és nem jó a magyar termékek iránt elkötelezett fogyasztóknak sem. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink