Tavasszal 10 százalékkal emelkedhet a baromfitermékek ára

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 01. 11. 12:00

A Magyar Hírlap úgy értesült, éves szinten 40-50 millió csirkét vágnak feketén Magyarországon. Márciusban 10 százalékkal emelkedhet a baromfitermékek ára.

„Nagyon magasak a takarmányárak, így átlagosan tízszázalékos áremelésre lesz szükség. Mindez már akár márciusban realizálódhat. Amennyiben nem változik a drágán előállított élő baromfi ára, akkor a csirke- és pulykahizlalással foglalkozók bezárják üzemeiket, és a feldolgozók egy része is bajba kerülhet” – jelentette ki a Magyar Hírlap kérdésére a Baromfi Terméktanács elnöke. Csorbai Attila szerint
éves szinten mintegy 150-160 millió naposcsibét keltetnek Magyarországon, miközben csak 100-110 millió csirkét vágnak le hazánkban.

„Negyven-ötvenmilliós lyuk tátong tehát a rendszerben, márpedig ilyen mértékű elhullás, kiesés szinte elképzelhetetlen. Ez tehát azt jelenti, hogy ekkora mértékű lehet az ágazatban a feketegazdaság aránya, amely drasztikus – szögezte le Csorbai Attila. – Továbbra is szeretnénk elérni, hogy jelentősen csökkenjen az alapvető élelmiszerek áfája Magyarországon, mert ez tisztítaná meg igazán a piacot. A jelenlegi áfakulcs az illegalitásnak kedvez. Folyamatosan napirenden tartjuk az áfacsökkentést.”

A Fórum az Alapvető Élelmiszerek Áfájának Csökkentéséért nevű szervezet megbízásából tavaly nyáron az Ernst & Young tanulmányt készített, amely szerint tízszázalékos áfakulcs mellett a büdzsébe is befolyna a forgalmi adóból várt bevétel, ugyanakkor ilyen áfaszint mellett már nem lenne kifizetődő a feketekereskedelem. (Magyar Hírlap Online, Szarvas Szilveszter)

Kapcsolódó cikkeink