Rekordforgalmat bonyolítottak a decemberi ünnepek édességeiből tavaly
Rekord forgalmat ért el a decemberi ünnepek szezonális édességeiből az élelmiszer-kiskereskedelem tavaly. Minden eddiginél többet, mintegy 2,7 milliárd forintot költöttek az emberek kereken 650 tonna édes ajándékra. Egyebek közt ezt állapítja meg a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe.
A boltok bevétele legutóbb november-december folyamán 10 százalékkal haladta meg az előző évi hasonló periódusét. Mennyiség szempontjából 1 százalékkal adtak el többet a boltok, egyik november-decemberi időszakról a másikra.
Legnagyobb sláger a csokoládé Mikulás figura, amire közel 1,7 milliárd forintot adtak ki a fogyasztók az utolsó két hónapban tavaly; 18 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Második legnépszerűbb kategória a hagyományos ajándékcsomag: átlátszó zacskóban pár csokoládé és nassolni való. Tavalyi csaknem 320 millió forintos forgalma 11 százalékkal kisebb, mint az azt megelőző év november-decembere során.
Utána az adventi kalendárium következik, közel 200 milliós forgalommal, majd az ajándékcsomag, amely játékot is tartalmaz, valamivel 100 millió forint felett.
Kiemelkedő mértékben, 46 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi eladás édes karácsonyfadíszekből, kerekítve 100 millió forintra.
Amikor az emberek beszerzik az ünnepi alkalmakra szánt édességeket, többségük előnyben részesíti a nagy üzletek tágas eladótereit. Az ottani vonzóan kihelyezett, széles és mély kínálatból, továbbá promóciókból szívesen választanak.
A vásárlók döntése okozta, hogy a 400 négyzetméteres és nagyobb üzletekre már 84 százalék jutott a szezonális édességek bevételéből tavaly, értéket tekintve. Ez 2 százalékponttal több, mint egy évvel korábban.
Érték szempontjából a 2 500 négyzetmétert meghaladó üzletek érték el a legnagyobb piaci részesedést: tavalyi 54 százalékos részarányuk ugyanakkora, mint az egy évvel korábbi szezonban.
A szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401-2 500 négyzetméteres csatorna részaránya pedig 28 százalékról 30-ra emelkedett.
A decemberi ünnepek szezonális édességének értékben mért kiskereskedelmi forgalmának megoszlása az egyes szegmensek között. Százalékban.
| Szegmens | 2012. november-
december |
2013. november-
december |
| Mikulás figurák | 58 | 62 |
| Hagyományos ajándékcsomag (átlátszó zacskóban néhány édesség) | 14 | 12 |
| Adventi kalendárium | 9 | 7 |
| Ajándékcsomag, amelyben játék is van | 5 | 4 |
| Karácsonyfa díszek | 3 | 4 |
| Figurák Mikulás nélkül (pl. hóember, szarvas, stb.) | 3 | 3 |
| Egyéb | 8 | 8 |
Forrás: Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat
A decemberi ünnepek szezonális édességének értékben mért kiskereskedelmi forgalmának megoszlása az egyes bolttípusok között. Százalékban.
| Bolttípus | 2012. november-
december |
2013. november-
december |
| 2 500 nm felett |
54 |
54 |
| 401-2 500 nm |
28 |
30 |
| 201-400 nm |
5 |
5 |
| 51-200 nm |
11 |
9 |
| 50 nm és kisebb |
2 |
2 |
Forrás: Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

