Tavaly is emelkedett a minisörgyárak száma Csehországban
Csehországban tavaly 440-re emelkedett a minisörgyárak száma az egy évvel korábbi 400-ról – közölte a minisörgyárak cseh-morva szövetsége Prágában.
A közlemény szerint a növekvő trend az idén is folytatódik: gyakorlatilag hetente fog megnyílni egy-egy minisörgyár. A cseh fővárosban már ötven miniosörgyár működik.
A kilencvenes évek elején csak egyetlen, a több száz éves múltra visszatekintő prágai U Fleku minisörgyár működött. Az elmúlt negyedszázad alatt országszerte jó félezer új minisörgyár alakult, közülük azonban néhány tucatnyi megbukott és befejezte termelését. A piacon maradók közül némelyik termelése ugyanakkor már túllépte a 10 ezer hektolitert, ami a hatályos szabályozás szerint a minisörgyárak éves termelésének felső határa, és ezzel átkerültek az ipari sörgyárak kategóriájába. Ezekből jelenleg félszáz működik az országban. Az évi tízezer hektoliteres termelésig a sörgyárak kedvezményesen adóznak.
A minisörgyárakban főzik az évi cseh sörtermelés 2,5 százalékát, fél százalékkal többet, mint 2017-ben. A termékek 90 százalékát vendéglőkben adják el csapolt sörként, míg 10 százalék palackozva kel el főleg a nagy üzletláncokban – olvasható a közleményben.
A szövetség kimutatása szerint a legtöbb minisörgyár évi kapacitása 900-1000 hektoliter között mozog, ami általában egy-két közepes nagyságú vendéglő évi keresletét elégíti ki.
A minisörgyárak sörei iránti kereslet folyamatosan nő, aminek az sem akadálya, hogy ezek a sörök átlagban 30-50 százalékkal drágábbak, mint a nagy sörgyárak termékei. A minisörgyárak számára kedvező, hogy egyre több vendéglő rendel söreikből, és azokat különlegességként ajánlja vendégeinek.
A szövetség azzal számol, hogy a minisörgyárak száma még legalább egy évtizedig emelkedni fog Csehországban. A minisörgyárak azt kérik a kormánytól, hogy csökkentse adminisztratív terheiket és egyszerűsítse adózásukat.
Csehországban a minisörgyáraknak nagy hagyományuk van, hiszen az 1948-as kommunista hatalomátvétel előtt számos faluban, városban volt egy ilyen cég, hivatalosan számuk ezer körül mozgott.
Csehországban az utóbbi években az egy főre eső éves sörfogyasztás 143-145 liter körül mozog, a világon a legmagasabb.
Tavaly Csehországban 20,32 millió hektoliter sört főztek, ebből több mint 16 millió hektoliter a belföldi piacon kelt el. (MTI, Kokes János)
Kapcsolódó cikkeink
Leépít a Nestlé csehországi gyárában
Nyolcvan munkahelyet szüntet meg a Nestlé a csehországi Krupka városában…
Tovább olvasom >A komló és a sörárpa termesztésének komoly jövője van Magyarországon
A magyarországi komló- és sörárpa-termesztésnek komoly jövője van, ugyanis az…
Tovább olvasom >Csehország leglátogatottabb turisztikai célpontja továbbra is a Prágai Vár
Csehország leglátogatottabb turisztikai célpontja továbbra is a Prágai Vár, a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >