Nielsen: tavaly húsvétkor több mint 900 tonna csokoládé fogyott
Húsvéti édességekből egyre nagyobb forgalmat bonyolít le az élelmiszer-kiskereskedelem. Mintegy 3,5 milliárd forintért több mint 900 tonna csokoládé tojást, nyulat és egyéb ünnepi ajándékot adtak el a boltokban tavaly a húsvéti időszakban. Értéket tekintve 6 százalékkal emelkedett, mennyiség szempontjából pedig 1 százalékkal kisebb lett a forgalom, a tavalyelőtti húsvéti szezonhoz képest. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe.
Továbbra is a tojás és a nyúl figurák dominálnak ezen a piacon. Új helyzet, hogy a korábbi évektől eltérően tavaly először a csokoládé tojás értékben mért forgalma is meghaladta a csokoládé nyúlét: amíg a szezonális édességek teljes – forintban mért – eladásából tojásra 39 százalék jutott tavaly, addig nyúlra 38 százalék. Mennyiséget tekintve régóta a tojás vezet.
Utánuk az ajándékot is tartalmazó édességcsomag következik, 10 százalékos értékbeli piacrésszel. Az egyéb csokoládé figurák, azaz kacsa, bárány és csibe aránya ugyanúgy 7 százalékot ért el tavaly, mint egy évvel korábban. A hagyományos csomagra 6 százalék jutott.
Továbbra is a magasabb minőségű tejcsokoládéból készült figurákat részesítik előnyben a fogyasztók. Húsvéti édességekre kiadott pénzük 81 százalékát költötték tejcsokoládéra tavaly, ami 1 százalékponttal meghaladja a tavalyelőtti arányt.
A korábban évekig listavezető nugát piacrésze értékben egyre kisebb. A tavalyelőtti 11 százalékról a legutóbbi ünnepi szezonban 10-re csökkent.
A többi alapanyag közül az étcsokoládé 6 százalékos múlt évi, stabil mutatója emelkedik ki.
Ami a bolttípusok súlyát illeti, a húsvéti édességek teljes – értékben mért – forgalmából a hipermarket részaránya a tavalyelőtti 45 százalékról a legutóbbi szezonban 48-ra emelkedett. A nagy szervezett élelmiszer üzleteké stabilan 14 százalék. Csökkent viszont, egyaránt 2 százalékponttal a diszkont mutatója 22, a kis üzleteké pedig 10 százalékra. A drogéria a tavalyelőtti 5 százalék után múlt évben 6 százalékot ért el.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >