Tavaly húsvétkor kevesebb sonkát vásároltak

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 03. 18. 00:00

Az ünnepi időszakban hagyományosan jelentős mennyiség fogy a különböző sonkaféleségekből és 2001 óta két év kivételével – 2004 és 2007 – a piac minden évben bővült- derül ki a GfK Hungária ConsumerScan adataiból.

Az adatok tükrében
elmondható, hogy a tavalyi húsvét alkalmával
ugyan csökkent a sonkavásárlási kedv, ám
a háztartások még így is közel
harmadával vásároltak több húsvéti
sonkát, mint 2004-ben. A két fő szegmens – azaz a
gépsonkák és a füstölt-főtt-kötözött
sonkák piaca – azonban egymással ellentétes
irányban fejlődött: 2004 és 2007 között
gépsonkából minden húsvét
alkalmával 15 százalékkal kevesebbet, míg
a füstölt-főtt-kötözött sonkából
30 százalékkal többet vásároltak a
fogyasztók az év többi időszakához képest.

A húsvéti
szezontermékeknek több mint harmada került 2007-ben
a hipermarketekből az ünnepi asztalra, és a csatorna
piaci súlya évről-évre nő a két
kategóriát tekintve. Mindazonáltal figyelemre
méltó a diszkontok térhódítása
a húsvéti csokifigurák, illetve szerepük
csökkenése a húsvéti sonka értékesítésében.
Egyre több sonka fogy ugyanakkor a hentesüzletekben,
miközben a kisboltok piaci súlya stabilan 15 százalék.

Az utóbbi négy évben
folyamatosan emelkedett a hipermarketek húsvéti
csokoládéfigurák piacán uralt mennyiségi
részesedése: míg 2004-ben az összes
mennyiség 28 százaléka, addig 2007-ben a
vásárlók kosarába kerülő termékek
37 százaléka már e bolttípusból
származott.

A diszkontokban is jelentősen nőtt a
háztartások által megvásárolt
mennyiség, 2007-ben már minden negyedik húsvéti
csokoládéfigura itt került a bevásárló
kosarakba. A bővülést a diszkontok jellemzően a kis
vegyesboltok – főként a láncba szerveződött
üzletek – kárára érték el.

Kapcsolódó cikkeink