Tavaly 51,6 százalékkal csökkent Romániában a vendégéjszakák száma
Tavaly 51,6 százalékkal, 14,444 millióra csökkent a romániai kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma a 2019-es évhez mérten – közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
A belföldi vendégek ebből 13,448 millió vendégéjszakát töltöttek, ami 45,3 százalékos visszaesésnek felel meg. A külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma 81,1 százalékkal, 995 ezerre csökkent.
A kereskedelmi szálláshelyekre érkezett turisták száma is 52,3 százalékkal, 6,335 millióra apadt, ebből, 5,882 milliót a belföldi vendégek tettek ki, akiknek száma 44,5 százalékkal csökkent 2019-hez mérten. A külföldi vendégek száma 83 százalékkal, 453 ezerre zsugorodott. A legtöbben Németországból (57 ezer), Olaszországból (40 ezer) és Franciaországból (30 ezer) érkeztek, Magyarország a hetedik helyen áll 18 600 vendéggel. A kereskedelmi szálláshelyek kihasználtsága 22,9 százalékos volt, ami 11,3 százalékponttal maradt el a tavalyelőtti adattól. 2019-ben 29,870 millió éjszakát töltött 13,268 millió vendég a romániai kereskedelmi szálláshelyeken. Ebből 2,671 millió volt a külföldi turista, ők 5,267 millió vendégéjszakát töltöttek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Táblás KitKat csokoládékat dob piacra a Nestlé Romániában
A Nestlé új, 99 grammos KitKat táblás csokoládékat vezetett be…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025…
Tovább olvasom >Hárommilliárd eurót fektet Penny romániaia terjeszkedésébe a REWE
A német REWE csoport tízéves, hárommilliárd eurós beruházási tervet jelentett…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tízmillió forint összdíjazású pályázatot hirdet Tokaj
Tízmillió forint összdíjazású művészeti pályázatot hirdet Tokaj a világörökségi borvidék…
Tovább olvasom >Hő a mélyből: kiaknázatlan kincs a magyar geotermia
Bár Magyarország kiváló geotermikus adottságokkal rendelkezik, a termálhő jelenleg csak…
Tovább olvasom >