Tavaly 4,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban
Csehországban tavaly 4,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a naptárhatással korrigált adatok szerint – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) kedden Prágában.

Nőtt 2021-ben a cseh kiskereskedelmi forgalom
Decemberben a kiskereskedelmi forgalom éves bázisú növekedése 1,5 százalékos volt, havi összevetésben 1 százalékos visszaesést mértek. Tavaly novemberben az éves növekedés 11,7 százalékos volt.
A csehországi kiskereskedelem alakulását 2021-ben és 2022-ben is nagymértékben a koronavírus-járvány, illetve az annak legyőzésére hozott kormányzati intézkedések határozták meg – mondta Marie Bousková, a CSÚ szakigazgatója újságíróknak. Megjegyezte: tavaly a 2019., az utolsó Covid nélküli évvel összehasonlítva 3,7 százalékos volt a kiskereskedelem növekedése.
A járvány következtében rendkívül nagymértékben – éves szinten 16 százalékkal – nőtt az internetes üzletek forgalma. A 2020. évivel összehasonlítva emelkedés volt tapasztalható minden területen. Hat százalékkal nőtt a számítógépes üzletek, valamint a kozmetikai készítmények eladása, öt százalékkal a ruházati cikkeké és a háztartási kellékeké, négy százalékkal az egészségügyi készítményeké. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Enyhébb kannabiszszabályok jönnek Csehországban
2026. január 1-jén lép hatályba a cseh büntető törvénykönyv legújabb…
Tovább olvasom >Szigorítanák az alkoholszabályozást a csehek – egyre többen támogatják a korlátozásokat
A cseh lakosság jelentős része szigorúbb fellépést sürget az alkoholfogyasztás…
Tovább olvasom >Nem tetszik a cseh gazdáknak az ukrán mezőgazdasági termékek nagyobb arányú behozatala az Európai Unióba
Veszélyezteti a cseh cukorgyártást a kiválasztott ukrán termékek tervezett nagyobb…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb 2 milliárd dollárt fektet a Mars az amerikai gyártás bővítésébe 2026-ig
Az édesség- és snackóriás Mars 2026 végéig további 2 milliárd…
Tovább olvasom >Öt év alatt 60%-os növekedést ért el az Aldi Spanyolországban
Az Aldi Nord az elmúlt öt év leggyorsabban növekvő élelmiszerláncává…
Tovább olvasom >Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >