Tartós tojáshiányra kell felkészülnünk?
A tojás kétszer olyan drága is lehet Húsvétra, mint egy évvel korábban. Akármilyen hihetetlen, Magyarországon tartós tojáshiánnyal kell számolni, amire a drága import a megoldás.
Tavaly a húsvéti ünnepek idején 30-32 forintot kellett egy tojásért fizetni, ám ennél már most tíz forinttal többe kerül, és még egy hónap hátra van húsvétig. Molnár Györgyi, a Tojás- és a Szabadtartásos Baromfi Szövetség titkára nem tartja kizártnak a 60 forintos árakat sem.
A tojásfogyasztás szempontjából ráadásul nem is a húsvét, hanem a nagyobb sütés-főzéssel járó karácsony számít csúcsidőszaknak. A termelők most 30-32 forintos nettó árat kapnak a kereskedőktől, és ehhez képest a diszkontok nagyon mérsékelten emelték a piacot szabályozó áraikat. A titkár véleménye szerint a magyar piacon jelenleg, és még egy jó darabig tojáshiányra kell számítani.
Ez a Lengyelországban és Spanyolországban is tapasztalható okokra vezethető vissza. A két legnagyobb beszállítónak számító országban szintén most tart a brüsszeli előírások szerinti, korábbinál tágasabb tyúkszállások építése, ezért nincs export sem, s így szinte egész Európában kevés a tojás.
A szövetség szerint az új technológia és előírás tyúkonként ötezer forintos beruházásra kényszerítette a termelőket. Molnár Györgyi úgy véli, ha megtörténik a teljes európai átállás, akkor Magyarországon a 40-50 forintos tojásárakra kell berendezkedni. (Népszabadság Online, Czauner Péter)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >