Társbefektetőt kaphatnak a fejlődőképes vállalkozások

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 06. 23. 09:16

Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent a „Felhívás egyedi társbefektetésre a Széchenyi Tőkebefektetési Alappal 7” című dokumentum. Az Alap 2015. december 31-ig hozhat befektetési döntéseket.

A program célkitűzése a növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása oly módon, hogy pótlólagos forrást biztosít a növekedést megalapozó struktúraváltáshoz, technológiai fejlesztésekhez és az üzleti tevékenység bővítéséhez. A program keretében a versenyképes vállalkozások tőke és kölcsön formájában forráshoz jutnak. Az Alap tőkebefektetése alkalmas arra, hogy a vállalkozások piaci helyzetének megerősítésén keresztül elősegítse az érintett régiókban a munkahelyek megőrzését. A tőkebefektetés más pénzügyi konstrukciókkal nem helyettesíthető módon nyújt segítséget a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások fejlődési pályára állásához.

Jelen programot a hagyományos ágazatokban működő, nem feltétlenül innovatív vállalkozások is igénybe vehetik. Az Alap támogatási forrásának 85 százalékát az Európai Regionális Fejlesztési Alap, 15 százalékát a magyar költségvetés társfinanszírozásban biztosítja.

A befektetés futamidejét a befektetés célvállalata (annak tulajdonosai) és az Alapot kezelő szervezet megállapodása határozza meg. Ennek időtartama jellemzően 3-5 év, de legkésőbb 7 év után lép ki az Alapkezelő. A részesedés mindig ideiglenes.

Kapcsolódó cikkeink