Társadalmi szerepvállalás a mindennapokban

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 06. 01. 10:13

A kihívásokkal teli gazdasági környezetben is megőrizte pozícióját az elmúlt 5 évben a COOP, sőt növelni tudta bevételeit. A társadalmi szerepvállalás tekintetében is élen jár az egyik legnagyobb magyar tulajdonú üzletlánc. A cég sikerét számos díj és napi másfél millió vásárló is bizonyítja.

Pekó László
elnök
CO-OP Hungary

A CO-OP Hungary Zrt. május végi közgyűlése után Pekó Lászlóval, a cégcsoport újraválasztott elnökével és Tóth Géza vezérigazgatóval beszélgettünk, akit a részvényesek ismét megbíztak öt évre munkájuk folytatásával. Pekó László a társadalmi szerepvállalás fontossága mellett kiemelte azokat a gazdasági nehézségeket is, melyekkel nemcsak a COOP, de minden kiskereskedő küzd:

– Az elmúlt években több olyan változás is volt, mely komoly kihívás elé állított bennünket, de mindig megtaláltuk a megfelelő válaszstratégiát. Annak örülök, hogy a mai közgyűlésen sem azon kellett törni a fejünket, hogy nehézségek miatt melyik alapítványunkról, a sportot vagy nehéz sorsú embereket támogató együttműködéseinkről, esetleg a magyar termékeket és termelőket népszerűsítő programjainkról kellene lemondani. A cégcsoport szívén viseli ezeket az ügyeket, és kitart mindegyik mellett. Ugyanakkor az idei év egyik legnagyobb kihívása, hogy miként tudjuk biztosítani a kistelepüléseken a napi cikkek ellátását. Olyan falvakról beszélek, ahol a 2000 főnél kevesebb lakosság száma, nagy részük nyugdíjas vagy közmunkaprogramban dolgozik, és ennek megfelelően nem képviselnek komoly vásárlóerőt. Már most is nehéz ezeken a településeken akárcsak veszteség nélkül üzemeltetni a boltokat, a minimálbér növekedésével, kormányzati segítség nélkül ez a feladat szinte lehetetlenné fog válni. A vidéki falvak megtartó erejéhez hozzájárul, hogy elérhetőek a napi cikkek, és nem feltételezzük, hogy a kormány vagy bárki más célja az lenne, hogy megszűnjenek a falusi boltok, elnéptelenedjenek a települések. Ez nemcsak a COOP ügye, és nem pusztán gazdasági kérdés, felelősséget érzünk ezekért a területekért. Ezért is dolgoztunk ki javaslatot a kormányzat részére, hogy miként lehetne támogatni a kisboltok megmaradását, melyek nemcsak az alapvető termékeket szolgáltatják, de munkahelyet teremtenek, és tisztességes, átlátható kereskedelmet biztosítanak a vidék minden szegletében. Látunk magunk előtt kifejezetten rossz példákat, helyi élelmiszer-jegyrendszereket ellenőrizetlen áron, melyeket csak bizonyos helyeken lehet beváltani, illetve boltbezárásokat – nem hisszük el, hogy a kormány ezen tendencia megállításában ne segítene. Ha segít, ezek a boltok akkor sem lesznek nyereségesek, de ennyivel tartozunk az ott lakóknak.

Több fronton a társadalomért

A COOP nemcsak üzletpolitikájával, számos társadalmi kezdeményezésével próbál segíteni az embereknek és a hazai élelmiszeriparnak. Pekó László elsőként a Coop Rallyt emelte ki, melyet immár 12. alkalommal rendeznek meg:

– Fontosnak tartjuk, hogy a Magyarországon termelő cégek sikeresek legyenek, a termékeik ott legyenek a polcaikon és tudjanak fejlődni, újabb munkahelyeket teremteni. Nem utolsó szempont, hogy az ő fejlődésük nyomán a náluk dolgozó emberek egyre többet tudnak vásárolni, akár COOP-boltban. Minden évben igyekszünk eljutni mikro-, kis- és középvállalkozásokhoz – idén Kelet-Magyarországot járjuk majd be –, illetve több COOP-üzletet is meg fogunk látogatni, melyek színvonalára büszkék vagyunk. Így nemcsak a termelőket, a kiskereskedelmet is szeretnénk előtérbe hozni. A legnagyobb ereje ennek a rendezvénynek azonban abban van, hogy alkalom nyílik az emberi kapcsolatok elmélyítésére. Azt valljuk, hogy a korrekt, tisztességes együttműködésre a mai magyar gazdasági helyzetben komoly szükség van, a jó kapcsolat partnereinkkel és a szakma többi képviselőivel mindenki számára hosszú távú előnyökkel jár.

A COOP a szakmai együttműködés mellett a magyar élsport elkötelezett támogatója is:

– Immár 21 éve dolgozunk együtt a Magyar Olimpiai Bizottsággal, az idei évtől kezdve a következő négy évben is gyémántfokozatú támogatóként. Büszkék vagyunk a magyar sportsikerekre, örülünk annak, hogy a MOB is értékesnek tartja és folytatni kívánja az együttműködést.

A nehéz sorsú emberek is számíthatnak a COOP támogatására:

– Az egyik fontos alappillére karitatív tevékenységünknek a Coop Segély Alapítvány, melyen keresztül aktuális problémákon igyekszünk enyhíteni. Természeti katasztrófák esetén élelmiszert, alapvető termékeket juttatunk el a rászorulóknak. Számos árvíz után jelentek meg kollégáink a bajba jutott területeken, vagy a vörösiszap-katasztrófa után is oda szállítottunk, ahol a legnagyobb volt a szükség. Az egyszeri gyorssegélyeken túl, júniusban immár negyedik alkalommal segítjük élelmiszer-adománnyal az országos lefedettségű állami gyermekotthonokban, családotthonokban és nevelőszülőnél élő, „különleges ellátást igénylő” gyermekek ellátását. Az adományt megyénként leszállítjuk, és tulajdonosaink, vezetőink személyesen adják át a gyermekeknek. Felemelő érzés, hogy ismerősként várnak bennünket. Támogatásainkkal nemcsak segíteni szeretnénk, hanem felhívjuk a figyelmet arra is, hogy mennyire fontos adni annak, aki megteheti. A másik fontos eleme a Bartolák Mihály Alapítvány, mely tőkéjének egy részét 10 éve Demján Sándor ajánlotta fel, és amely azóta is sikerrel működik. Több mint 300 jól tanuló, tehetséges fiatalt támogatunk az alapítványon keresztül a tanulmányaikban. A közgyűlés elején megemlékeztünk Csepeli Lajosról, a cég elnökéről, barátunkról, munkatársunkról, akinek ezek a társadalmi szerepvállalások mindig is szívügyei voltak. Az a szemlélet, melyet ő képviselt – egymás segítése, az összefogás –, olyan értékek, melyek példaértékűek számunkra, és folytatni szeretnék a munkáját.

Növekedés kihívások mellett

Tóth Géza
vezérigazgató
CO-OP Hungary

Tóth Géza vezérigazgatót a cégcsoport tavalyi évéről és idei terveiről kérdeztük:

– Megnyugtató, hogy a COOP piaci részesedését stabilan tudta tartani az elmúlt öt évben. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy javítsuk a pozíciónkat egy gyakran, olykor kiszámíthatatlanul változó szabályozási környezetben. A közgyűlésen az elmúlt öt évet elemeztük, mely során számos kihívásra kellett megtalálnunk a választ. Például komoly gondot okozott a dohánypiac átrendezése, mely akkoriban a COOP csoport árbevételének 12%-át jelentette. Rengeteg bizonytalanságot hozott a vasárnapi zárva-, illetve nyitvatartás kérdése, ennek kapcsán kétszer is gyökeresen át kellett szerveznünk az üzletpolitikánkat. Illetve jött a minimálbér emelése, mely szintén nagy terhet jelent, ám ezeket a feladatokat eddig sikerrel megoldottuk. A rengeteg változás ellenére a cégcsoport növelni tudta forgalmát. A nagyobb boltok összességében jól teljesítenek, ugyanakkor a kisebb boltok nem mindig tudják tartani a lépést, és ez boltszámcsökkenéssel járt. Bennünket is érint a munkaerőhiány, a boltok működtetése egyre bonyolultabb a létszámhiány miatt. Ugyanakkor dolgozunk azon, hogy automatizáljunk minél több folyamatot. Több olyan projektünk van, mely a hatékonyságnövelést célozza és a piaci részesedés megőrzését szolgálja. Kiemelném az új informatikai rendszerünk kiépítését, mely egy felhőalapú rendszer, és 1600 boltot szeretnénk bekapcsolni, majd folyamatosan bővíteni, kihasználva minden technológiai és döntéshozói előnyét. Az új informatikai rendszer arra is lehetőséget ad, hogy a törzsvásárlói üzleti intelligenciánk is megújuljon, melyből nemcsak mi, hűséges vásárlóink is profitálni fognak. Azonban a technológiai fejlődés mellett a legfontosabb, hogy 32 000 alkalmazottunk kitartó munkájával 1,5 millió vásárlót érünk el naponta az ország szinte teljes területén, 1600 településen. A cégcsoport minden tagjának közös munkája hozza meg azokat a sikereket és elismeréseket, melyek díjakban is megmutatkoznak. Nemrég vehettük át a MagyarBrands díjat, melyre nagyon büszkék vagyunk. Úgy érzem, megteszünk mindent annak érdekében, hogy a COOP-ra jó minőségű, magas színvonalú brandként gondoljanak az emberek országszerte. (x)

Kapcsolódó cikkeink