Tárgyal a polgármester a debreceni húsüzem megmentéséről

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 04. 26. 12:49

Kósa Lajos tárgyalóasztalhoz ült a Debreceni Csoport vezetőségével a város húsüzemének megmentése érdekében. A szlovák tulajdonban álló vállalat már a második gyárát zárja be június végével. A csoport a Világgazdaságnak úgy nyilatkozott, ők semmiképpen nem kívánják fenntartani a debreceni egységet.

A Debreceni Csoport Húsipari Kft. április elején jelentette be, hogy július elsejével végleg bezárja debreceni vágóhídját és feldolgozó üzemét, s ezzel 395 dolgozójától válik meg. Szűcs Viktor, a vállalat bezárással megbízott projektigazgatója a Világgazdaságnak elmondta, az önkormányzat szeretne befektetőt találni, aki megvásárolná a húsüzemet. Egyelőre konkrét érdeklődő nincs, és a Debrecen Csoport sem kapott vételi ajánlatot. A projektigazgató szerint ezért a tárgyalások folytatódni fognak. Azt azonban leszögezte, ha lesz más befektető, ha nem, a csoport június végével bezárja az üzemet és nem kívánja tovább működtetni.

A dolgozók június 30-án kapják meg felmondásukat a szakszervezettel való tárgyalások lezárása és a megállapodás létrejötte után. Az önkormányzat azért kezdeményezett tárgyalást a vállalattal, mert szerintük a lépésről őket nem tájékoztatták.


A Debreceni Csoport az elmúlt évek felvásárlásai révén öt húsfeldolgozó- és készítménygyártó üzemmel rendelkezik az ország különböző pontjain és egy vágóhíddal Debrecenben. A vállalat április elejei indoklása szerint öt gyártó üzemmel és extra gyártási kapacitások megléte miatt a vállalat nem tud elérni versenyképes pozíciót az egyre inkább szűkülő piacon. A vállalat döntése értelmében elengedhetetlenül szükséges a gyártókapacitás optimalizálása annak érdekében, hogy vásárlók a lehető legjobb minőségű termékekhez juthassanak versenyképes árakon.

A Debreceni Csoport március közepén a mosonmagyaróvári, mintegy 100 főt foglalkoztató Kaiser Food szárazáru üzemét is bezárta, amelyet tavaly novemberben vásárolt meg. Csak úgy, mint a debreceni üzemet, amely 2008 júniusában került a szlovák befektető tulajdonába. Lapunk szerette volna megtudni, hogy ha úgy vélik, nem működtethető rentábilisan a két üzem, akkor miért vásárolták meg, nem válaszoltak.

A közleményből azonban kiderül – a vállalat szerint – a belföldi húsipari piac alapvető, strukturális konszolidációja az elmúlt 20 évben nem valósult meg. Ennek következtében a magyarországi friss húsipari termékek nem jelentenek versenyképes árut, szolgáltatást a nyugat-európai húsipari cégek termékeivel, nagy arányú kihasználatlan kapacitás mellett.

A Debreceni Csoport Kft. 2008-ban vette át a Debreceni Group Kft. tevékenységét, amely azután jogutód nélkül megszűnt. A vállalat 2009-ben 12,20 milliárd forint bevételt könyvelt el, üzemi eredménye azonban 466,7 millió, adózott eredmény soron 1,348 milliárd forint veszteséget könyvelt el.

A szlovák Penta tőkebefektetési társaság tulajdonosa a Szole-Meat Kft.-nek és Csabahús Kft.-nek. A csoport a magyar húspiac második legnagyobb szereplője Csányi Sándor érdekeltségében álló Bonafarm Zrt. után – írja a Világgazdaság Online.

Kapcsolódó cikkeink