Támogatott hazai ökoforradalom

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 10. 06. 16:13
Dr. Nagy István Agrárminiszter

Dr. Nagy István
miniszter
Agrárminisztérium

Új, az ökológiai termesztést támogató forrásokat jelentett be szeptember 17-én dr. Nagy István agrárminiszter Rábcakapin. A tárcavezető beszédéből kiderült, hogy a kormányzat nagy erőkkel kiáll az ökológiai gazdálkodásba vont területek bővítése mellett.

Kifejtette, a 2021 és 2027 közötti években a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési támogatásaihoz a lehető legmagasabb, 80%-os társfinanszírozási mértéket biztosít a kormány. Ennek köszönhetően már az átmeneti időszak alatt is lehetőség nyílt arra, hogy 3 éves kötelezettségvállalási időszakot átölelő, új ÖKO felhívást indítsanak el.

– Az új pályázatot jövő év január 1-jével induló hároméves kötelezettségvállalási időszakkal, 40 milliárd forint keretösszeggel hirdetjük meg – emelte ki a miniszter.

Roszík Péter
ügyvezető
Biokontroll Hungária

A tájékoztató másik résztvevője, Roszík Péter, hazánk egyetlen, a magyar gazdák tulajdonában álló, ellenőrző és ökotanúsítványt kiadni jogosult szervezete, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezetője volt. Elmondta, hogy minden kapacitás rendelkezésre áll a növekedéshez, és rámutatott, hogy a biotermelés nemcsak egy fenntartható gazdálkodási forma, de jelen pillanatban közülük az egyetlen nyereséges is. Az EU jelenleg is importra szorul a bioélelmiszerek területén, és a kereslet dinamikusan növekszik. //

Kapcsolódó cikkeink