Támogatást nyert el taglétszámának növeléséhez a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) 139 millió forint vissza nem térítendő európai támogatást nyert el, a projekt célja, hogy a szakszervezet bővítse a kollektív érdekvédelemben részt vevő munkavállalók körét, ezáltal „erősítse kapacitását” – közölte a KASZ az MTI-vel.

Fontos szerepet szánnak a kollektív szerződések kiterjesztésére irányuló egyeztetéseknek, ismeretbővítésnek
A tájékoztatás szerint a Széchenyi Terv Plusz keretében, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program pluszon (GINOP Plusz) belül meghirdetett pályázat támogatásának eredményeképpen négy új munkahelyet létesít a szakszervezet.
Az új munkavállalók fő feladata a dolgozók megnyerése, hogy részt vegyenek a kollektív érdekvédelemben, mert csak ez nyújt támaszt a munkavállalói jogok védelmében.
Ezek között említette a szakszervezet a pihenőidő, valamint a megfelelő juttatások biztosítását, vagy az esetleges vezetői túlkapásokkal szembeni védelmet.
A projekt eredményeként lehetővé válik a szakszervezet tevékenységének szélesebb körű bemutatása rendezvények, tájékoztató anyagok, a közösségi médiában való ismeretterjesztés, valamint a szakszervezeti tisztségviselők képzése révén.
A szakszervezet bemutatása érdekében rendezvénysorozat indul a nagyobb kereskedelmi munkáltatók dolgozóinak bevonásával, amely keretet ad a munkahelyi tapasztalatokról, nehézségekről, az érdekvédelemmel kapcsolatos elvárásokról szóló véleménycseréhez.
Fontos szerepet szánnak a kollektív szerződések kiterjesztésére irányuló egyeztetéseknek, ismeretbővítésnek, amelyre a projekt részeként megrendezendő nemzetközi rendezvény is jó alkalmat biztosít
– ismertették.
A 36 hónapig tartó projekt az ország minden régióját érinti.
A KASZ az MTI-t arról tájékoztatta, hogy tagjainak száma 7600, 40 munkahelyi alapszervezettel rendelkeznek. Szeretnék erősíteni a kereskedelem területén dolgozó munkavállalók érdekérvényesítő képességét, amit elsősorban a taglétszám növelésével lehet elérni.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi, a tavalyi harmadik negyedévre vonatkozó adatai szerint 338 100 munkavállaló dolgozik a kiskereskedelemben.
Kapcsolódó cikkeink
Főként állásportálokon keresünk állást, a közösségi médiában egyre kevésbé
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Száznál több szakmában keresnek munkavállalókat a kőbányai vállalatok és közintézmények
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egy év alatt 8,1 százalékkal nőtt a fizikai átlagórabér
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kereskedelem turbulenciában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kavarodás a tégelyekben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
