Támogatást kap a Gyulai Várfürdő a Magyar Turisztikai Ügynökségtől

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 10. 04. 10:55

A Gyulai Várfürdő még az idén 2,5 milliárd forintos támogatást kap a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) a medencék felújítására – jelentette be Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója  a békési fürdővárosban.

Ismertette, a forrásból három szabadtéri medencét, valamint az úgynevezett favázas épületet újítják fel, bővítik a meglévő gyerekmedencés részt és az egyik termálmedencét. A beruházásnak 2021 végére kell elkészülnie – húzta alá.
Guller Zoltán elmondta, Gyula évek óta a tíz leglátogatottabb város egyike a belföldi turizmusban, a vendégéjszakák számának növekedése nagyobb a magyar átlagnál. Reményét fejezte ki, hogy a forrás révén a békési fürdőváros további egy-két helyet léphet előre a TOP10-es listán.
A vezérigazgató emlékeztetett, a magyar turizmus növekedési adatai meghaladják az európai uniós és a világátlagot. Jelenleg mintegy ezer turisztikai célú fejlesztés zajlik az országban – emelte ki Guller Zoltán. Hozzátette: soha ennyi nem volt még.
A turizmus a hazai GDP 11 százalékát adja, évente 10 százalékkal bővül, ez a növekedés várhatóan idén is megvalósul. Az ágazat 400 ezer embernek ad munkát.(MTI)

Kapcsolódó cikkeink