Tálak újratöltve
Bár a tavalyi év „árzivataros” hónapjaiban sok háztartásban állateledel helyett inkább a maradék került a kedvencek táljába, a gyártók szerint ez csak egy zökkenő volt a prémiumizáció útján. A márkáknak még számtalan ötletük van a gazdik számára: az emberi élelmiszerek trendjeinek tükrözése, állatra szabott összetételek, ökológiai szempontok, új digitális és bolti eszközök, edukáció, lojalitáserősítés – és a lista még hosszan folytatható.
A cikk a Trade magazin 2024/4. lapszámában olvasható.
A COVID-ot még „kibírta”, de a tavalyi áremelkedési hullám már megtépázta az állateledelek mennyiségi eladásait – mintegy 10%-kal. Talán azért is, mivel kiemelkedő mértékben drágultak ebben az időszakban.
– Azáltal, hogy a vásárlók zsebében a szabadon elkölthető jövedelem mértéke csökkent, a kategóriában tapasztalni lehetett egyfajta „lefelé vásárlást”, ami kedvezőtlenül érintette a korábban a kategória húzóerejeként funkcionáló prémium termékeket és szegmenseket – mondja Vargyas Szilárd, a Mars Magyarország Értékesítő Bt. market állateledel category managere. – Vagyis a prémiumizáció folyamatát alaposan belassította a fogyasztókra nehezedő gazdasági helyzet.
Nagyjából 2 évvel ezelőtt, a nehéz gazdasági kihívások negatív hatását legelőször az egyadagos nedves (kutya- és macska-) eledelek érezték meg, idézi vissza Vargyas Szilárd. Ekkor leginkább a konzerv kiszerelésű állateledelek szárnyaltak, azonban ez a trend 2023-ban olyannyira megfordult, hogy az elmúlt naptári évben az egyadagos nedves macskaeledel volt a leggyorsabban növekvő szegmens a kategóriában az NIQ által felmért adatok alapján.
Megtudjuk tőle azt is, hogy az elmúlt időszakban a legnagyobb állateledel-gyártók, illetve a saját márkás termékek részaránya csökkent a piacon, ugyanakkor az olcsóbb, belépőáras kisebb márkák szerepe viszont szemmel láthatóan emelkedett, ami szintén egy következménye a prémiumizáció lassulásának.
Változások a csatornapreferenciákban
A boltokban főként a kutyatermékek esetében tolódott el a kereslet az olcsóbb termékek felé, állapítja meg Szabó-Koch Nikolett, a Nestlé Purina senior brand managere, aki hozzáteszi:
– A kutyaeledelek nagyobb mértékben csökkentek, mint a macskatermékek, mégis a száraz macskaeledel kategória esett vissza a leginkább 2023-ban. Az egyadagos nedves macskaeledeleket és a macska-jutalomfalatokat érintette legkisebb mértékben a mennyiségbeli negatív változás. A COVID alatt végzett kutatásokból kiderül, hogy a gazdik előbb mondanak le saját maguknak szánt termékekről és szolgáltatásokról, mint kis kedvencük eledeléről. Azonban, ha az áremelkedések miatt mégis lejjebb váltanak a fogyasztók, a jutalmazó, kiegészítő termékeket igyekeznek még ebben a helyzetben is biztosítani a kisállatok számára.
Eladási csatornákat nézve a diszkontok dominanciáját semmi sem veszélyezteti, ugyanakkor vannak egyértelműen fejlődő és teret vesztő csatornák is. Míg a hipermarketek (és egyébiránt a diszkontok is) veszítettek részarányukból, addig a drogériák, a szaküzletek, valamint az online csatorna növelték súlyukat az eladásokban.
Az online csatorna sikerei részben annak is köszönhetőek, hogy a fogyasztók jóval tudatosabban tudják tervezni a költéseiket, hangsúlyozza Gerencsér Zsófia, a Nestlé Purina channel és e-commerce managere, aki további részleteket is elárul a csatornáról:
– Az online felületen a nagy kiszerelések továbbra is kulcsfontosságúak maradtak, ellentétben az offline boltokkal. A prémiumizáció online „lába” is bővült 2023-ban: a macskaeledeleket tekintve kevésbé torpant meg a piac, a már megszokott, kedvelt ízeket nem cserélték le a cicagazdik. Sokkal inkább a kutyaeledelek esetében volt érezhető itt is egy lefelé váltás. Az idei évben további bővülésre számítunk online fronton, de már egyre kisebb lendülettel.
Kényszerpályákon
Szitai Ádám, a Partner in Pet Food (PPF) cégvezetője a GfK háztartáspanel-kutatására alapozva megállapítja: a háztartások egy része elhagyta a kategóriát, és valószínűleg inkább otthoni maradékkal vagy házikoszttal eteti kiskedvencét.
– Ez a tendencia az előző év második felére kicsit gyengülni látszik: újból erősödik a kereslet a kategória iránt – jegyzi meg Szitai Ádám. – A prémium szegmens ugyanakkor még mindig sokkal jobban növekszik, mint a belépő kategória, vagy a középszegmens, viszont ennek aránya Magyarországon még mindig nagyon kicsi, hiába a dinamikus fejlődés.
Pandzarisz Tamás, a Panzi-Pet Kft. ügyvezetője az elmúlt időszakra visszatekintve kiemeli: a magas inflációs hatás és az általánosságban gyengélkedő gazdasági környezet egy sor olyan változást eredményezett a piacon, melyek egyértelműen más irányba tartottak még a pandémia és az azt követő háború előtt.
– Ilyen például a csomagoló-alapanyagok árának drámai növekedése miatt bekövetkezett alternatív csomagolások megjelenése. Vagy említhetném a kiszerelések csökkentését, mellyel az áremeléseket kívánják mérsékelni a gyártók – sorol példákat az ügyvezető. – Az eladási csatornákat illetően a világjárvány következtében olyan löketet kapott az online bevásárlás és annak elterjedése, mely alapjaiban változtatta meg a vásárlói szokásokat. Ezzel párhuzamosan a márkák az online térbe tolták el marketingkommunikációjuk és reklámtevékenységük jelentős részét. Érdekesség, hogy míg az infláció berobbanásakor szinte elenyésző volt a cégek akciós aktivitása, az azt követő csökkenő vásárlói kedv és az infláció mérséklés szempontjából megkövetelt folyamatos promóciós tevékenységek egy ideje konstans megfigyelhetőek.
Folytatódhat a prémiumizáció
A piaci szereplők egyöntetűen úgy érzik, hogy az infláció csökkenésével és a vásárlóerő újbóli erősödésével idén stabilizálódik, sőt, talán ismét fejlődésnek indul a kategória, és a prémiumizáció is újra erőre kap.
Ezzel összhangban a Marsnál a nedves macskaeledel szegmensben 2024-ben is folytatják a termékválaszték prémiumizációját, mégpedig a Sheba márka megújításával.
– Az eddigieknél is magasabb szintre emeljük a kisállatszülők élményét: vizualitásban, ízben, illetve kulináris és minőségi szempontból is jobb élményeket nyújtunk – hangsúlyozza Marton Roland, a Mars senior portfolio managere. – Ezzel egy időben bevezettük Sheba Kitten termékünket, amely kifejezetten növésben lévő kölyökmacskák számára készült, hogy támogassa az immunrendszert, az erős csontokat és a növésben lévő izmokat. A Sheba portfólión belüli másik újdonságunk a Sheba Nature’s Collection termékcsalád, amely hozzáadott színezék és tartósítószer nélkül, gabonamentes receptekkel nyújt természetes kényeztetést a cicáknak.
A cég másik idei innovációja a cicák számára a macskamenta-ízesítésű Dreamies Catnip bevezetése.
A kutyatartók elvárásaira a Pedigree szárazeledel portfólió megújulásával adnak választ. A továbbfejlesztett recept amellett, hogy megtartja az eddigi termékelőnyöket (szájápolás, bőr és bunda, emésztés és természetes védekezőképesség segítése, pálmaolajmentesség, hozzáadott mesterséges anyagok nélküli, természetes összetevők), prebiotikumokat és szuperélelmiszereket is tartalmaz, amelyek támogatják az emésztést és az immunrendszert.
– Mindezeken túl a polci megjelenítés fejlesztésével szeretnénk az állateledel-vásárlást élménnyé alakítani; a választékot, a szegmensek közti különbséget és azok fontosságát áttekinthetővé tenni a vásárlók számára, különös tekintettel a jutalomfalatra, valamint nedves egyadagos eledelekre – beszél zárásul a trade marketing újdonságairól Vargyas Szilárd. – Új, innovatív polci és polcon kívüli eszközeink edukációként és navigációként is szolgálnak. Folyamatosan keressük az együttműködési lehetőséget ezen a területen a partnereinkkel.
Lojalitáserősítés, fenntarthatóság, digitális eszközök
Továbbra is a saját márkás állateledelek teszik ki a piac legnagyobb részét. Ez tavaly több mint 50%-os értékbeni részesedést jelentett. Nagy a verseny: a gyártók új kiszerelésekkel, célzott partnerpromóciókkal és lojalitást növelő aktivitásokkal dolgoznak azért, hogy megnyerjék a fogyasztókat.
Hogy ezek az erőfeszítések nem hiábavalók, jó példa rá az évek óta nagyon erős marketing és trade támogatást kapó Purina, amelynek portfóliójában a piaci trendekkel ellentétben épp a száraz macskaeledel mennyiségi növekedése volt a legerőteljesebb, értékben pedig egyenesen megközelítette a saját márkás piacrészt.
– Sikerült egy olyan lojális fogyasztói bázist építeni, akik hosszú idő óta bíznak a márkában és elismerik a minőségét – állapítja meg Szabó-Koch Nikolett. – A szárazeledelek esetében a kisebb kiszerelések fogynak jobban, a nedves eledeleknél egyre inkább jellemzővé válik a nagyobb multipackok és kiszerelések megjelenése, ami gazdaságosabb egységárat biztosít a vásárlók részére.
Innovációs munkájuk során egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra, az ökológiai lábnyom csökkentésére, mivel úgy látják, hogy ezek a gazdik számára is egyre fontosabbak. Emellett olyan szempontokat is figyelembe vesznek, mint például a kistestű kutyák számának növekedése, vagy az allergiás állatok mennyiségének emelkedése.
– A kiegészítő állateledelek térhódítása is nagy trend Európában és hazánkban is. Ezek a termékek por, olaj és egyéb textúrákban is kaphatóak, nagy növekedés várható ezen a piacon – tekint előre a Nestlé Purina senior brand managere.
A marketingeszközök közül a hagyományos médiumok leghangsúlyosabbak – például a lineáris, azaz folyamatosan sugárzó TV –, de mivel mind a vásárlások, mind a médiafogyasztási szokások az internet irányába tolódnak, ezért marketingszempontból egyre nagyobb részt képvisel a digitális kommunikáció, árulja el Szabó-Koch Nikolett.
– Trade marketing és e-kereskedelmi oldalról minden évben sikerül új, innovatív eszközöket kipróbálnunk. 2023-ban például az Auchanban az állatok világnapja alkalmából valósítottunk meg egy látványos shop-in-shop koncepciót – tekint vissza Gerencsér Zsófia. – Ezenkívül a digitális eszközök használata egyre nagyobb hangsúlyt kap a bolti kommunikációban is, segítve ezzel a vásárlókat a navigációban. Online térben az e-contentek segítségével edukáljuk a vásárlókat, hogy megtalálják a kiskedvenceiknek megfelelő termékeket. A gazdasági környezet hatására úgy látjuk, a vásárlói szokásokban felértékelődtek az azonnali akciók és ajándékos mechanizmusok, így ezekre a trendekre is építve terveztük az idei fókuszainkat is.
Innovációk a humán élelmiszerektől ihletve
A PPF-nél az idei évben kedvezőbb gazdasági körülményekre számítanak: azt remélik, hogy az infláció és az árfolyam-ingadozás, valamint az alapanyagárak stabilitása kedvezően hat az eladott volumenre.
A humán étkezés tendenciája előbb utóbb az állateledel-piacra is jellemző lesz, és kifejlesztésre kerülnek olyan eledelek, melyek például hozzáadott superfoodokat tartalmaznak, vagy bioalapanyagokból készülnek, jósolja Szitai Ádám. Így a PPF portfóliójában is megtalálhatóak olyan termékek, mint például a superfoodokat tartalmazó Shelma macskakeledelek. De emellett termékfejlesztéseik során fontos irány a fenntarthatóság és környezetvédelem is.
– A marketingkommunikáció tekintetében mindig is a változatosságra törekedtünk, így az idei évben is lesznek TV-spotok, szponzorációk, illetve online kampányok is. Folyamatosan jelen vagyunk a social mediában és a rádióban is, de outdoor kampányokra is lehet számítani. Ezenkívül igyekszünk minél közelebb kerülni a vásárlóinkhoz, így tartunk hostesspromóciót és trade marketing aktivitásokat is tervezünk – zárja gondolatait a PPF ügyvezetője.
Egyediség, célzottság, újdonságok
Pandzarisz Tamás úgy látja, hogy a mai kompetitív környezetben nem elegendő, ha egy portékának tetszetős csomagolása van. Az egyediség, a célközönség megszólítása, a megfelelő pozicionáltság mind árban, mind fogyasztói réteg tekintetében esszenciális kérdés. Az újdonságok piacra kerülése szintén nélkülözhetetlen a versenyképesség szempontjából. Ennek jegyében vezettek be egy sor új terméket, amelyek a belépőszinttől a prémium kategóriáig célozzák a vásárlókat, eleget téve a változó igényeiknek.
– Vállalati és életfilozófiám szerint az életben csak a változás állandó, így nekünk is adaptálnunk kell magunkat a folyamatosan megújuló körülményekhez – emeli ki a Panzi-Pet Kft. ügyvezetője. – A klasszikus marketingcsatornákon felül a felgyorsult világnak köszönhetően a reklámtevékenységek jelentős része átkerül az online térbe. A megnövekedett marketingzaj miatt fontos, hogy a cégek megfelelően targetáljanak, ezzel kímélve büdzséjüket. Emellett a fogyasztók emlékezete is rövidül az ingergazdag környezet miatt, tehát fontos, hogy direkt módon kommunikáljunk, azon belül pedig jól megfogalmazott üzenetekkel célozzuk a potenciális vásárlókat. Mindezt úgy, hogy életérzést is sugalljunk. Cégünk próbál folyamatosan lépést tartani ezen a téren is a változó igényekkel, így beindítottuk saját podcastcsatornánkat is, mely a tudatos állattartás témakörét boncolgatja meghívott szakértőkkel. Ezenfelül számos csatornán direktben is kommunikálunk ügyfeleinkkel és a végfelhasználókkal egyaránt. //
A cicák fogyókúráztak 2023-ban
Él egy olyan gondolat az emberben, hogy a kutyák etetése bizonyosan drágább, mint cicákat etetni. Mégis nagyobb testű emlősökről beszélünk. Nos, lássuk, mennyiben támasztják ezt alá a piackutatási adatok.
Cicák etetésére – ipari állateledellel – közel annyit költöttek a gazdik 2023-ben, mint kutyák etetésére. A cicaeledel-piac 88 milliárd forintos kategória, a kutyaeledel-piac 90 milliárd forintos szegmens az állateledelben. A cicák nem szeretik az unalmas dolgokat: esetükben több mint kétszer akkora a költés a „nedves eledelekre (konzerv, alutasakos, tálcás)”, mint a száraztápra. Kutyaeledel esetén kiegyenlítettebb a történet: 36 milliárdot költenek a gazdik száraztápra – konzervekre szinte pontosan ugyanennyit.
Kutyusok esetében a megélhetési válság elsősorban a konzervek és a jutalomfalatok esetében érezteti a hatását – valamit adni kell, a száraztáp penetrációja kisebb mértékben esett vissza, de jutifalatnál és konzervnél számottevően csökkent a vásárló háztartások aránya 2023-ban.
Cicaeledel szegmensben az alutasakos kedveltsége töretlen – még a megélhetési válság sem tépázta meg ennek a kényelmes etetési módnak a kedveltségét. Nem kell kanalazni, nem kell hűteni a maradékot: az alutasakban található mennyiség egyszeri etetésre éppen alkalmas, nem lesz piszkos a gazdi keze – ha ügyesen adagolja az eledelt a feltépett tasakból.
A vásárlási gyakoriság csökkenése az állateledel kategóriákra is jellemző: cica száraztápot a korábbi éves 10, illetve 9 alkalom helyett már csak nyolcszor vásárolnak a háztartások. Nem véletlenül: az árak emelkedése itt a legerősebb: 42%-kal drágult a cica száraztáp az előző év átlagárához képest. Ez a folyamat a teljes piacon érezteti a hatását: minden csatornára igaz, hogy mennyiségben kevesebb cicaeledelt tudtak értékesíteni 2023-ban. Egyedül a drogériákban nőtt a cicaeledel-vásárlás mennyiségben – ezenkívül a szupermarketekről mondható el, hogy ott „mindössze” 2% volt a mennyiségi csökkenés.
Melyik demográfiai csoport esetén látjuk azt, hogy csökken a vásárlási intenzitás?
Cicaeledel esetében egyértelműen a családok azok, amelyek nem tudnak annyit venni, mint korábban, a vásárlási intenzitás drasztikusan csökkent a családok körében. Egyedül a nyugdíjas háztartások vesznek picivel (3%-kal) több cicaeledelt egy év alatt, mint 2022-ben. Kutyaeledel esetén a két alacsonyabb jövedelmű kvintilisben látszik a kutyaeledel-vásárlási intenzitás csökkenése. A „Rather Low Income” csoport esetén pl. a két évvel ezelőtti egy háztartásra jutó évi 74 kg-ról 60 kg-ra csökkent az éves szinten vásárolt kutyaeledel mennyisége. //
Előtérbe kerülnek a promóciózási stratégiák
A kisállat kategóriában az erőt egyrészt a nagyáruházak, különösen a Walmart, valamint az olyan e-kereskedelmi oldalak képviselik, mint az Amazon és a Chewy – állítja a Cleveland Research mintegy 1200 gazdit tömörítő fogyasztói paneljéből és márkapartnereivel folytatott közös munkájából adódó insightok és adatok alapján –, ugyanis a gazdik állateledel-vásárláskor is az értékalapú árazással dolgozó kiskereskedőket választják.
Látva, hogy a kiskereskedők – online és offline egyaránt – jelentős beruházásokat eszközölnek állateledel-kínálatukba, a piackutató szerint ez a tendencia 2024-ben és 2025-ben is folytatódni fog.
Másrészről a fogyasztók láthatóan visszafogják költéseiket: márkahűségük bár továbbra is lankadatlan, a kisebb kiszereléseket választják. A friss/fagyasztott/nyers eledelek növekedése viszonylag rugalmatlan, ám a szegmensnek 2024-ben nagyon jó kilátásai vannak a prémium fogyasztók körében.
– Az idei évben a promóciós környezet még a korábbiaknál is kiélezettebb lesz, ezért fontos, hogy a márkák tisztán lássák, miért épp a gyakori, illetve ritkább promóciózásba, vagy a tartósan alacsony árazásba való befektetések a legjobbak számukra – mondta el Claire Obertin, a Cleveland Research munkatársa a Food Industry Executive-nak a márkák piaci versenyben való helytállását segítő jó gyakorlatokról szólva. – Azon túl, hogy a nyertesekbe érdemes folyamatosan befektetniük még akkor is, ha az értékesítés növekedése esetleg lelassul, tanácsos az általuk vallott értékeket világosan és érthetően kommunikálniuk a fogyasztók felé mind az üzletekben, mind pedig az online térben. //
Mikrózható állateledeleket kínál az Ocado az Egyesült Királyságban
Az Ocado „fine dining” fagyasztott eledeleket kínál a házi kedvenceknek. A lépéssel a cég szeretne több „fiatalabb, tudatos, városi gazdit” vonzani.
A brit The Grocer tudósítása szerint a Ted’s Bowl márkanév alatt a nemrégiben az online kereskedő kínálatában megjelent termékcsalád hétféle mikrohullámú sütőben elkészíthető fagyasztott eledelt tartalmaz.
A termékek kutyák esetében legalább 70%-ban, macskák esetében pedig 98%-os arányban tartalmaznak emberi fogyasztásra is alkalmas húst, halat vagy baromfit, és kölyökkutyák és -macskák által is fogyaszthatóak.
A Ted’s Bowl társalapítója, Sara Pearson szerint a kisállattartás fellendülésével „létrejött a fiatalabb, városi gazdik egy új demográfiai csoportja”, akik a táplálkozással kapcsolatban tájékozottak, így tudják, hogy minőségi és egészséges élelmiszerrel minimalizálható az esetleges egészségügyi problémák kialakulásának kockázata. Számukra a maradékból főzött állateledel már nem opció, a kiegyensúlyozott ételek elkészítése pedig idő- és tudásigényes feladat.
Az Ocado úgy véli, e minőségi fagyasztott készételek nyújtotta kényelem olyannyira vonzó, hogy ez lesz a következő nagy dobás az állateledelek kategóriájában. //
Laboratóriumi hús: jobb kilátásokkal kecsegtet az állateledel-szegmens?
Bár egyre nagyobb a felhajtás a sejttenyésztett hús körül, az ágazat előtt számos leküzdendő akadály tornyosul: az előállítás magas költségei, a szabályozói jóváhagyás megszerzése, a vásárlók edukálása… Most úgy tűnik, e fejlődést gátló nehézségeken az állateledel jó eséllyel segíthet, ugyanis a rá vonatkozó kevésbé szigorú szabályozással megkönnyítheti a termékek gyorsabb piacra jutását és a sejttenyésztés költségeinek kordában tartását.
A gyártási technológián 2020 óta dolgozó prágai Bene Meat tavaly novemberben jelentette be, hogy megcélozza az Európai Unió állateledel-piacát, és állítása szerint elsőként vetette fel tenyésztett sejtjeit az európai takarmány-alapanyagok jegyzékébe – számolt be a Just Food nemrégiben. Az állati takarmányok forgalmazása ugyanis nem engedélyköteles, amennyiben azok biztonságosak és megfelelnek a vonatkozó szabályozásnak.
Hogy a gyártás kereskedelmi méretűvé válását hátráltató árat csökkentse, a Bene Meat olyan technológiát fejlesztett saját sejtvonalakkal és tenyésztőközeggel, amely a végterméket a hagyományos beszerzésből származó alapanyagokból készült termékekkel versenyképessé teszi. A költségek kordában tartásában egy másik, strukturális tényező is segít: állateledel esetében ugyanis nem a normál húshoz közelítő terméket, csupán „húskészítményt” kell létrehozni. Ezzel a sejttenyésztési időszak elméletileg lerövidül, ami hasznos lehet, ha a gyártó a termelést növelné.
És a Bene Meat épp ezen dolgozik: a cég nyilatkozata alapján intenzív tárgyalásokat folytat az állateledel-gyártókkal, és azt reméli, hogy 2024 első negyedévében elkezdheti a kisüzemi termelés tesztelését.
Nagy a kereslet az állateledel-gyártók részéről
A laboratóriumi hús iránti kereslet növekedése összefügg a húskészletek jövőbeli kimerülésével és a húsárak egekbe szökésével kapcsolatos félelmekkel, amelyek okán az állateledel-gyártók lázasan kutatnak alternatívfehérje-források után.
Mi sem bizonyítja jobban ezt, mint a rovaralapú állateledelek fejlesztésének fellendülése. A közelmúltban az Ÿnsect az USA-ban elsőként kapott engedélyt az Amerikai Takarmányellenőrök Szövetségétől a zsírtalanított lisztkukacfehérje kutyatápokban való felhasználására. De a Colgate-Palmolive tulajdonában álló amerikai Hill’s Pet Nutrition is engedélyeztetés és piacfelmérés céljából teszteli termékeit, amelyek a Bond Pet Foods fermentációval előállított állati fehérjéjén alapulnak, míg a kanadai Cult Food Science az Everything Buttal társulva használja a dél-koreai startup sejttenyésztett csirkéjét állateledeleiben.
A műhús állateledelekben történő felhasználásával szemben kezdetben szkeptikus Mitchell Scott, a Cult Food Science vezérigazgatója szerint a prémium állateledel-különlegességek iránti keresletet tekintve eljött a sejttenyésztett hús ideje. Szerinte a fogyasztóknak a fenntarthatóság és az is számít, hogy itt nem arról van szó, hogy egyik állat megeszi egy másik állat húsát.
A befektetők is lehetőséget látnak benne
Az elemzők és a befektetők gyorsan felfigyeltek a laboratóriumban tenyésztett hús és az állateledel szimbiózisában rejlő potenciált.
A New York-i és hongkongi székhelyű Lever VC az elsők között látta meg a lehetőséget és 7 millió dollárral szállt be a sejttenyésztett sertéskolbászt előállító amerikai Clever Carnivore-ba, amely idén tervezi bemutatni a Clever Bratwurst nevű prototípus termékét.
Nick Cooney, a Lever ügyvezető partnere szerint a sejttenyésztett hús ágazatban zajló prémiumizáció a siker szempontjából fontos tényező és „a kutyák és macskák kevésbé kényes vásárlók, amíg a termék íze jó”.
Ha tehát az előállítóknak, a befektetőknek és az elemzőknek igazuk van, a sejttenyésztett húst övező zaj hamarosan a kutyák és macskák helyeslésétől lehet hangos. //
Kapcsolódó cikkeink
Az AI által generált reklámok negatívan befolyásolhatják a fogyasztói percepciót
Az NIQ legújabb kutatása szerint az AI által készített reklámok…
Tovább olvasom >NIQ-leckék a modern trade világából
A volumenszámok egyre inkább kedvezőek, jövő évre mérsékelt növekedés várható.…
Tovább olvasom >Sminkek és illatok – Újdonságok a szépségiparban
Az utóbbi években a dekorkozmetika piacán tapasztalható dinamizmus és folyamatos…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >