Takarmányként hasznosítják a GMO-nak minősített kukoricát
Takarmányként hasznosítják a nyáron még GMO-nak minősített kukoricát Magyarországon – tudta meg a Világgazdaság.
A kifogásolt csaknem ötezer hektárnyi termés mintegy 5 százalékban ugyanis beérett, csak a többit semmisítették meg még a betakarítás előtt. A milliárdos kárt okozó és komoly indulatokat gerjesztő ügyben nyáron úgy hírlett, még a titkosszolgálatokat is bevetik, hogy kiderítsék, honnan származnak a GMO-vetőmagok, egy júliusi kormányrendelet pedig akár 2 milliárd forintos bírságot is kilátásba helyezett azoknak a gazdáknak, akik nem semmisítik meg a termésüket.
Később azonban a kukorica több helyen mégis beérett, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal pedig engedélyt adott annak takarmányként való hasznosítására egy a csírázást megakadályozó kezelés után. Ez a kezelés azonban nem módosítja a termény DNS-szerkezetét. A vetőmagokat forgalmazó Pioneer és a Monsanto nyáron pert is indított az elrendelt megsemmisítés miatt, ám utóbbi cég végül visszavonta a keresetét – közli a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >