TakarékBank: az idén 2,9, jövőre 2,4 százalékkal bővülhet a gazdaság

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 12. 09. 11:50

A magyar gazdaság az idei 2,9 százalék után 2016-ban 2,4, 2017-ben pedig 2,8 százalékkal bővülhet a TakarékBank elemzői szerint – mondta Oszlay András, a pénzintézet osztályvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

polc-

Suppan Gergely, a bank szenior elemzője kifejtette: arra számítanak, hogy infláció nem lesz az idén, a pénzromlás csak lassan indulhat emelkedésnek a következő években is, így 2016-ban 2,2 százalék, 2017-ben 2,7 százalék lehet az infláció évi üteme.

A TakarékBank elemzői szerint az egyensúlyi folyamatok továbbra is rendkívül kedvezően alakulnak. A kiváló külső egyensúlyi mutatók, valamint a jövő évi várható felminősítések hatására 2016 második felében erősödő pályára állhat a forint, és a jövő év végére a 300-305 forintos sávban stabilizálhatja helyzetét az euróval szemben, 2015 végén 1 euró 314 forintot érhet.

Oszlay András kifejtette: a magyar GDP-növekedés éves üteme 2015 harmadik negyedévében tovább fékeződött, 2,4 százalékra csökkent a második negyedévi 2,7 százalék után, így a TakarékBank elemzői is mérsékelték a GDP bővülésére vonatkozó várakozásaikat, a korábbi 3,1 helyett az idei évre 2,9 százalékos növekedéssel számolnak.

Elmondta: a 2014-ben megélénkült növekedési dinamikát fenntarthatóvá tevő folyamatok még nem indultak be, a növekedésre erősen hatnak a külső, átmenetileg fennálló források. Ezzel párhuzamosan a magánszektor beruházásai továbbra sem jelentősek – tette hozzá.

Kiemelte, hogy Magyarország a növekedést tekintve már nem tud lépést tartani a régió éllovas országaival.

Kifejtette: bár a lakosság fogyasztása erősödik, de az óvatos magatartás ezen a téren is érzékelhető. Ezzel együtt a rövidtávú konjunktúraindexek alapján, valamint a beruházások év végi felfutása miatt a negyedik negyedévben 3 százalékra emelkedhet a GDP éves növekedési üteme, így 2015 egészében 2,9 százalékkal bővülhet a bruttó hazai termék. Jövőre az uniós forrásfelhasználás visszaesik, emiatt a lakossági fogyasztás további élénkülése ellenére is 2,4 százalékra lassulhat a gazdasági növekedés üteme.

Suppan Gergely szerint a mezőgazdaság alacsony teljesítménye nélkül jobb lenne az idei GDP-bővülés üteme, de a negyedik negyedévben újra növekedhetnek a beruházások, az uniós források a „véghajrában” segíthetik az év végi növekedési szintet. A banknál azt várják, hogy a negyedik negyedévben újra 3 százalék fölé ugrik a GDP-növekedés.

A szenior elemző szerint az államháztartást tekintve rendkívül kedvezőek az idei folyamatok. Rámutatott: a költségvetést nézve a pénzforgalmi szemléletű államháztartási egyenleg ugyan időarányosan rosszabban áll, mint tavaly, de ennek egyik oka, hogy az uniós kifizetések jelentős része decemberben történik.

Kiemelte: az eredményszemléletű (az ESA-elszámolású) költségvetési deficit egyre kisebb lesz, az államháztartás nettó megtakarítói pozíciója hosszú évek óta a legkedvezőbb helyzetet mutatja. Úgy vélte: az ESA-szemléletű deficit „kényelmesen” a tervezett 2,4 százalék alatt maradhat 2015-ben a GDP-hez mérten, számításaik szerint alig haladja majd meg a 1,5 százalékot, sőt, 2016-ban sem lesz romlás, maradhat az 1,5-1,6 százalékos GDP-arányos ESA-hiány.

Suppan Gergely kiemelte: a pénzromlás üteme az olajárak esése miatt decemberben is csak kicsit haladhatja meg az 1 százalékot, így 0 százalék lehet az idei átlagos éves infláció. A pénzromlás üteme valószínűleg nem közelíti meg a 3 százalékos célértéket a jövő évben sem, és várhatóan 2017-ben is alatta marad. Az MNB kamatemelést legkorábban 2017 második felétől hajthat végre, ám a várható fokozatos lépések miatt 2017 végére is csak 2 százalék, vagy ehhez közeli kamatszint várható – mondta. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink