A Takarékbank 4 százalék feletti gazdasági növekedést vár jövőre
A kedvező külső környezetnek és a hazai beruházások fellendülésének köszönhetően folytatódhat a gazdasági növekedés gyorsulása, a Takarékbank elemzői 4 százalékos GDP-növekedést várnak 2017-re, jövőre pedig 4,2 százalékot – mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a pénzintézet pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Elmondta: az államháztartás GDP-arányos eredményszemléletű hiánya az idén és 2018-ban is elmaradhat a 2,4 százalékos tervtől, idén akár 1,4 százalékos is lehet. A GDP-arányos államadósság pedig tovább csökkenhet, év végére 72 százalék lehet, jövőre pedig 70 százalék alá kerülhet.
Kiemelte: az infláció éves átlagban az idén 2,4 százalék lehet, jövőre 2,7-2,8 százalékra emelkedhet. Rövid távon a forint az euróval szemben az elmúlt hónapokra jellemző 306-315-ös sávban mozoghat, 2018 közepétől lassan erősödhet – tette hozzá Suppan Gergely.
A magyar gazdaság külső környezete alapvetően továbbra is támogatja a növekedést és az egyensúlyi kilátásokat. Az eddig megjelent harmadik negyedéves adatok alapján a világgazdaság növekedése többéves csúcsot ért el, a fellendülés ráadásul párhuzamosan következett be a világ különböző pontjain, így széleskörűnek mondható – fűzte hozzá a vezető elemző.
Az elmúlt években jelentős nőttek a reálbérek, ennek hatására a fogyasztás dinamikája magas maradhat a következő években is, amit a lakossági megtakarítások meredek növekedése is támogathat. A bank elemzői szerint a lakossági fogyasztás idén 3,9 százalékkal, jövőre 5 százalékkal nő majd.
Hozzátette: a tavaly elkezdett lakás- és irodaépítések átadása az év végétől várható, jó részük viszont áthúzódik jövőre is. A beruházások élénkülését a már megjelenő uniós transzferek is támogatták, az ezekhez kapcsolódó beruházások túlnyomó része még csak a közeljövőben indul, így ezek is tovább gyorsíthatják a beruházásokat.
A versenyszféra beruházásait többek között a tartósan alacsony kamatok, az alacsony társasági adó, valamint a szinte minden ágazatban megjelenő munkaerőhiány is támogatja, mivel a vállalatokat termelékenység- és hatékonyságnövelő beruházásokra kényszerítheti.
A bank vezető elemzője kiemelte: az egész régióban elkerülhetetlen a „bérrobbanás” a kritikussá vált munkaerőhiány miatt. A munkaerőhiány nemcsak a magyar gazdaságot sújtja, például Csehországban 170 ezer, Szlovákiában is 70 ezer betöltetlen állás van, Romániában ázsiai vendégmunkások dolgoznak egyes cégeknél – fűzte hozzá.
Kiemelte: a Takarékbank elemzői továbbra sem számítanak arra, hogy a forint euróval szembeni árfolyama markánsan kilépne az utóbbi időszakot jellemző 306-315-ös sávból, 2018 közepétől azonban egy lassú, trendszerű erősödés mégis kibontakozhat, így a forint tartósan ennek a sávnak az alján maradhat. Ezt az is támogathatja, hogy a nagy hitelminősítő cégek tovább javíthatják Magyarország adósosztályzatait, amelyek tavaly már visszakerültek a befektetésre ajánlott kategóriába – mutatott rá Suppan Gergely. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
1,1%-kal nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben
Az idei első negyedévben 0,8%-kal nőtt a gazdaság teljesítménye az előző…
Tovább olvasom >IGD: A retail média és a hatékonyságnövelés fontos lesz 2024-ben
Az alábbi cikkünkben azt az IGD nemrégiben megjelent előrejelzésében felvázolt öt…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok
Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti,…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban az előző év azonos hónapjához képest
Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg…
Tovább olvasom >MNB: az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban
Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: 3,7%-on állt az infláció áprilisban
A várakozásunkat némileg alulmúlva, 3,7%-ra emelkedett az infláció éves üteme…
Tovább olvasom >