Tájékoztatás a vidékfejlesztési program beruházási pályázataihoz
Az Agrárminisztérium a napokban tájékoztatta a Vidékfejlesztési Program pályázataira támogatási kérelmet benyújtott, de támogatást még el nem nyert gazdálkodókat, vállalkozásokat arról, hogy a Vidékfejlesztési Program zárásához közeledve a pályázatok megvalósításánál milyen szempontokat érdemes figyelembe venniük.

(Fotó: Pixabay)
A figyelemfelhívás – szemben az ezzel kapcsolatban megjelent téves információkra – nem vonatkozott a már támogatást elnyert és megkezdett beruházásokra. A tájékoztatásban kiemeltük, hogy jelenleg több olyan kockázati tényező is van, amely a pályázatok megvalósítását veszélyeztetheti. Így a gazdálkodóknak szükséges mérlegelniük azt, hogy a támogatással még nem rendelkező pályázatukat abban az esetben is meg tudják-e valósítani, ha a támogató döntés később születik meg, ezért a támogatás felhasználására a Vidékfejlesztési Program közeledő zárása miatt – a korábbi gyakorlattól eltérően – sokkal rövidebb idő áll majd rendelkezésre. Az Agrárminisztérium már előre felhívta a figyelmet arra, hogy a pályázatban vállalt határidők módosítására nem lesz lehetőség, így a pályázóknak kell megítélniük azt, hogy a megvalósítás vállalt határidejét tartani tudják-e vagy sem.
A rugalmasság nem tart örökké
A beruházások megvalósításának elősegítése érdekében a minisztérium nagyfokú rugalmasságát jelzi, hogy eddig közel 4.500 beruházási projekt esetében járult hozzá a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága a pályázatban vállalt határidők módosításához, ezzel segítve elő több, mint 500 milliárd forintnyi támogatásban részesült beruházás megvalósulását. A program zárásához közeledve az eddigi rugalmasságra már nem lesz lehetőség. Az Agrárminisztérium kiemelten hívja fel a figyelmet arra is, hogy a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének elfogadásával 2023-2027 között újra lesz lehetőség arra, hogy a beruházók már eltervezett, de még megvalósítás előtt álló mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztéseik olyan kedvező feltételekkel részesülhessenek támogatásban, amely feltételek egyértelműen biztosítják a pályázatok sikeres megvalósítását.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >A Nébih a napraforgó gazdaságilag legfontosabb kórokozóiról nyújtott áttekintést
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) május elején kórtani bemutatót tartott…
Tovább olvasom >A fiatal gazdák számára is elérhetővé teszi ingyenes pályázatírással kapcsolatos szolgáltatását a NAK
Újabb szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A tavasszal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Augusztus végéig meghosszabbítják az élelmiszerek árréscsökkentését
Nagy István agrárminiszter a saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy a…
Tovább olvasom >Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >