Tag "kiskereskedelem"

KSH: hat százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom tavaly

Hat százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene 2019-ben mind a nyers, mind a naptárhatástól megtisztított adat szerint az előző évi 6,7 százalék után – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal...

Tovább olvasom

Nielsen: 2019-ben 2,5 billió forintot hagytunk ott a kiskerben

Hasít a hazai kisker: 17000 üzleti egységben közel 2500 milliárd forintot költöttek a magyarok 2019-ben, ami 7 százalékkal haladja meg a 2018-as összesített éves forgalom mértékét. A mennyiségi eladás mintegy...

Tovább olvasom

Nem várt mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben

Tavaly decemberben az előző havihoz képest a vártnál nagyobb, 2008 márciusa óta a legnagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben, az egy évvel korábbihoz képest pedig nem érte el...

Tovább olvasom

Alkotmánymódosítást sürget a német kiskereskedelmi szövetség a vasárnapi zárva tartás szabályai miatt

Módosítani kell a német alaptörvényt az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló szabályozás miatt – mondta a németországi kereskedelmi vállalkozások országos szövetségének (Handelsverband Deutschland – HDE) vezetője egy pénteki lapinterjúban. Miközben...

Tovább olvasom

Gyengébb lett a vártnál a német kiskereskedelmi forgalom

Az elemzők által vártnál jóval gyengébben alakult a német kiskereskedelmi forgalom decemberben éves és havi összevetésben.   A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken azt közölte, hogy decemberben 0,8...

Tovább olvasom

Egy kézben a MOM Park teljes energetikai rendszerének üzemeltetése

Az E.ON üzemelteti januártól a MOM Park komplex energetikai rendszerét. Az új megállapodásnak köszönhetően a bevásárló- és irodaközpont egy kézből kapja az áramot, a fűtést és a hűtést, de az...

Tovább olvasom

A kiskereskedelmi forgalom élénkülése erős gazdasági növekedést vetít előre

A kiskereskedelmi forgalom novemberi élénkülése jó előjel a tavalyi negyedik negyedévi GDP-növekedést tekintve – állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentését kommentálva. A...

Tovább olvasom

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben

Novemberben az elemzők által jóval nagyobb mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben havi és éves összevetésben.   Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden azt közölte, hogy novemberben...

Tovább olvasom

Tovább élénkült a kiskereskedelmi forgalom

A tavaly novemberi kiskereskedelmi forgalom a nyers adat szerint 6,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét az előző havi 6,2 százalékot követően – jelentette...

Tovább olvasom

Nőtt a román kiskereskedelmi forgalom

A tavalyi év első tizenegy hónapjában 7 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához mérten – közölte kedden a román országos statisztikai intézet. Január és...

Tovább olvasom

A vártnál erősebben nőtt a német kiskereskedelmi forgalom

A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) hétfőn közzétett előzetes adatai szerint naptári és szezonális kiigazítással számolva a kiskereskedelmi forgalom reálértéken 2,1 százalékkal, nominális értéken pedig ugyancsak 2,1 százalékkal bővült novemberben...

Tovább olvasom

Indul az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben

Indul az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben, a legnagyobb rohamra december 20-23-a között számítanak az MTI által megkérdezett áruházláncok. Az Auchan 5 százalékos forgalomnövekedésre számít decemberben az előző év azonos...

Tovább olvasom

Az ALDI 2,5 milliárd forintot fordít 2020-ban bérfejlesztésre

Az ALDI 2,5 milliárd forintot fordít 2020-ban bérfejlesztésre, jövő év január 1-jétől minden pozícióban az inflációt meghaladó emelést hajt végre – közölte a vállalat az MTI-vel. Az ALDI Magyarország Élelmiszer...

Tovább olvasom

Nielsen: a magyarok négyötöde karácsony előtt 1-2 héttel vásárol ajándékot

Tavaly decemberben 223 milliárd forint értékben vásároltak a magyar fogyasztók a hazai kiskereskedelemben, ami az éves összforgalom 10%-a, 3%-kal több, mint egy évvel korábban. A magyarok 83%-a karácsony előtt 1-2...

Tovább olvasom

Lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése Csehországban

Októberben éves összehasonlításban 3,4 százalékra mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom növekedése Csehországban. Szeptemberben ez az adat a már pontosított kimutatások szerint 7,1 százalék volt – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken...

Tovább olvasom

Magyarországon 60 milliárd forintért vásároltak közvetlen értékesítőktől a fogyasztók tavaly

Továbbra is szívesen vásárolnak közvetlen értékesítőktől a magyarok, tavaly csaknem 60 milliárd forintos forgalommal zárt a szektor, ami 12 százalékos bővülést jelent az egy évvel korábbihoz képest – derül ki...

Tovább olvasom

Így vásárolnak a 25–34 évesek családjai

Piaci szereplők világszerte nagy erőkkel igyekeztek megnyerni a millenniális generáció tagjait. Akik közül egyre többen alapítanak saját családot, ami megváltoztatja vásárlási szokásaikat is, döntéseiket is. De nemcsak fogyasztók lesznek, hanem...

Tovább olvasom

A Sirha tökéletes marketingmédium

A BA-HA-MA’S Kft. életében fontos szerepet töltenek be a szakmai kiállítások. A sokak által szívesen látogatott rendezvényeken értékesítőink színes környezetben találkozhatnak partnereinkkel. A szakmai találkozókon meghallgathatjuk észrevételeiket, a beszélgetések során megismerkedhetünk...

Tovább olvasom

Száműzi a Tesco a műanyag szatyrokat

Újabb lépést tesz a Tesco a környezetterhelés csökkentése érdekében: az online bevásárláshoz eddig választható műanyag szatyrok helyett újrahasznosított papírtáskákat kínál. Az áruházlánc a házhozszállításhoz ezentúl csak a legszükségesebb termékeket csomagolja...

Tovább olvasom

Kereskedelmi szövetség: 1200 milliárd forint forgalom várható karácsonykor

Idén 1200 milliárd forintot költhetnek a magyarok karácsonykor, decemberben, ami rekordot jelent – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán. A webáruházakban 80 milliárd...

Tovább olvasom

KSH: szeptemberben is 5,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma a naptárhatástól megtisztítva az augusztusival megegyezően, 5,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, a nyers adat szerint 6,3 százalékkal nőtt – jelentette szerdán...

Tovább olvasom

A vártnál kedvezőbben alakult a kiskereskedelmi forgalom szeptemberben az euróövezetben

A vártnál nagyobb mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben szeptemberben éves összevetésben, jelezve, hogy a lakosság fogyasztása továbbra is támogatja a gazdasági növekedést. Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat)...

Tovább olvasom

Vámos György: hat éve töretlenül nő a kiskereskedelmi forgalom

Magyarországon 2013 óta folyamatosan nő a kiskereskedelmi forgalom, de az igazi bővülés 2014-től indult be – olvasható az origo-n. Azóta éves szinten volumenben jellemzően 5-6 százalékkal növekszik a szektor. Legutóbb,...

Tovább olvasom

Két új Príma nyílt

Két üzlettel gyarapodott a Príma lánc szeptemberben. A Bartók Béla út 127–129. alatt található, felújított egység közel két évtizede tartozik a CBA lánchoz. A környéken élőket nyár végétől egy kívül-belül modernizált üzlet várja,...

Tovább olvasom

Tovább nőtt a cseh kiskereskedelmi forgalom

Augusztusban éves összehasonlításban 3,7 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom Csehországban. Júliusban ez a mutató 7 százalék volt – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal Prágában. Az idei augusztusban egy munkanappal kevesebb...

Tovább olvasom

Alig akad ember, akit ne érdekelne, hogy milyen üzletek vannak az otthona közelében

A kisboltok egyáltalán nem hagyják hidegen a fogyasztókat. Szinte nincs is olyan ember, aki ne érdeklődne az után, hogy a környékén milyen vásárlási lehetőségei vannak, sőt döntő többségük be is...

Tovább olvasom

KSH: folytatódott a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Augusztusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 5,3 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az...

Tovább olvasom

A vártnál kedvezőbben alakult a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben

A vártnál nagyobb mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben augusztusban, jelezve, hogy a lakosság fogyasztása továbbra is támogatja a gazdasági növekedést. Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) csütörtökön közölte,...

Tovább olvasom

Gépek állnak a kereskedelmi szektor növekedése mögött

A hazai üzletek forgalma folyamatosan rekordokat dönt: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a kiskereskedelem volumene 6,4%-kal haladja meg az egy évvel korábbit. Mindezt úgy, hogy mértékadó elemzések...

Tovább olvasom

Sikeres az Iceland üzletekbe telepített műanyag-visszaváltó automata

Alig több mint egy évvel azután, hogy öt Iceland üzletben megjelentek az első műanyag-visszaváltó automaták, több mint 1 millió műanyag palack került újrahasznosításra. A vásárlók a műanyag palackokért cserébe 10 pennys...

Tovább olvasom
Oldal