Tag "AM"

Fennmaradásuk érdekében szükséges az erdők ökológiai vízpótlása

Elkezdődött az igények felmérése, szeptembertől pedig érdemi lépések várhatók az erdők ökológiai vízpótlásában – mondta az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára a tárca szerdai közleménye szerint „A klímaváltozás erdőkre...

Tovább olvasom

A balatoni borok összekötik a múltat és a jelent, a termelőt és a fogyasztót

A bor nemcsak nemzetgazdasági tényező, hanem kultúra, történelem, az emberi munka és a közösségi szellem esszenciája – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a tárca közleménye szerint a XXII. Balatoni Borok...

Tovább olvasom

Stratégiai cél, hogy Magyarország a burgonyatermesztés területén önellátóvá váljon

Az Agrárminisztérium (AM) kiemelten fontosnak tartja a belföldi burgonyatermesztés megerősítését, a gazdálkodók támogatását és az önellátás elérését – jelentette ki Hubai Imre, a tárca mezőgazdaságért felelős államtitkára a Mindent a...

Tovább olvasom

AM: a térséget érintő válságok leküzdésében is óriási szerepe van a FAO-na

Nagy szerep hárul a nemzetközi szervezetekre az Európát és Közép-Ázsiát is sújtó gazdasági válságok leküzdésében és az éghajlatváltozás súlyos hatásainak mérséklésében. Az együttműködés fontosabb, mint valaha – hangsúlyozta Nagy István...

Tovább olvasom

Újabb intézkedéssel segíti a kormány a gazdák beruházásait

A most megjelenő kamat- és intézményi kezességvállalási díj támogatásával kapcsolatos felhívás segíti az agrár- és élelmiszeripari vállalkozások beruházásainak megvalósítását – jelentette be Viski József, az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért...

Tovább olvasom

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás veszi kezdetét

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással – közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel. Rácz András, az Agrárminisztérium államtitkára a mórahalmi polgármesteri hivatalban tartott szerdai...

Tovább olvasom

AM: idén is ingyenes öntözéssel segítik a gazdákat

Idén is ingyenes öntözéssel segítik a gazdákat, tavalyhoz hasonlóan 2025-ben is mentesíti a kormány a gazdálkodókat az állami tulajdonú vízi létesítményeken keresztül történő mezőgazdasági vízszolgáltatás díja alól – közölte az...

Tovább olvasom

AM: az élelmiszertermelést nem lehet elválasztani a termőföldtől

A műhús egy csinálmány, mi pedig ragaszkodunk ahhoz, hogy az élelmiszer-előállítás a termőföldhöz kötődjön, mert ez jelenti a hagyományainkat és a kultúránkat – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM)...

Tovább olvasom

AM: új lehetőség a gazdálkodók számára az ökológiai célú vízpótlás

Év elejétől lehetővé vált a mezőgazdasági területek vízzel történő időszakos eláraszthatósága, az agrártárca kidolgozta és bevezette a szabályozásban az ökológiai célú vízpótlásra használt terület fogalmát – közölte az Agrárminisztérium (AM)...

Tovább olvasom

AM: megvannak a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első eredményei

Az élelmiszerbiztonság és a fogyasztók védelme 2024 téli ünnepi időszakában is jelentős figyelmet kap: december 9-e óta tart a Nobilis Márton élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkár által elrendelt téli szezonális...

Tovább olvasom

AM: Nagyra becsüljük és kiemelten támogatjuk a méhészek munkáját

A méhészek tevékenysége teszi élhetővé és fenntarthatóvá a környezetünket. Mézet lehet importálni, beporzást viszont nem, enélkül azonban nincs jövő és nincs élelmezésbiztonság sem – közölte Nagy István agrárminiszter a Sárvár...

Tovább olvasom

AM: megjelentek a feldolgozóüzemek beruházásait támogató pályázati kiírások

A kormány stratégiai ágazatként tekint az élelmiszeriparra, ezért az ágazat a következő években is kiemelt támogatási lehetőségekre számíthat. A 2027-ig tartó KAP Stratégiai Terv keretei között összesen 200 milliárd forint keretösszeggel,...

Tovább olvasom

AM: Magyarország továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

Magyarország továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel. A közlemény szerint Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában fogadta Viorel Gutu FAO főigazgató-helyettest kijelentette:...

Tovább olvasom

Terítéken az élelmiszercsomagolás és a fenntarthatóság közötti kapcsolat

Az agrártárca kiemelten kezeli az élelmiszercsomagolás és a fenntarthatóság közötti kapcsolatot, mert felelősséggel tartozunk a felnövekvő generációnak – jelentette ki Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős...

Tovább olvasom

AM: már hírlevélben is tájékozódhatnak a fogyasztók a termékvisszahívásokról

A lakosság még gyorsabb és közvetlen tájékoztatása, ezáltal hatékonyabb védelme érdekében ezentúl hírlevél formájában is megosztja a vásárlóktól visszahívott termékekkel kapcsolatos információkat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – jelentette be az...

Tovább olvasom

Az élelmiszeripar támaszkodhat az agrárszakképzési rendszerre

Az innovatív mezőgazdaság és élelmiszeripar működtetéséhez és fenntartásához szükség van jól képzett szakemberekre – mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn, a Soós István Borászati Technikum Budafoki Tangazdaságban az Agrárminisztérium (AM) közleménye...

Tovább olvasom

AM: Tovább kell növelni a szójatermesztést, cél ebből is az önellátás

A magyar gazdák agrártámogatásai a 2027-ig tartó időszakban is biztosítottak – szögezte le Farkas Sándor a „Margitta-sziget 92” Kft. és a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület Szója Roadshowjának homorúdi állomásán Baranyában....

Tovább olvasom

A víz egyszerre stratégiai erőforrás és a fenntarthatóság kulcsa

A víz szerepéről és a vízgazdálkodás fejlesztéséről tartott előadást Nagy István agrárminiszter hétfőn Rómában, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének (FAO) 43. plenáris ülésén. A tárcavezető rámutatott, a víz az...

Tovább olvasom

Célegyenesben a jogszerű drónos növényvédelem: újabb akadályok hárultak el

A jogszerű drónos növényvédelemhez kapcsolódó személyi feltételek immár hiánytalanul teljesíthetőek. A Nébih közzétette honlapján a növényvédelmi drónpilóták jegyzékét. Az alábbiakban a drónos növényvédelemmel kapcsolatos aktuális helyzetkép és a legfontosabb tudnivalók...

Tovább olvasom

A magyar pezsgők visszatértek Európa-élvonalába

A magyar kormány célja továbbra is világos, a mezőgazdasági termékek értéknövelésének kiemelt támogatása és a feldolgozó üzemek technológiai fejlődésének elősegítése – jelentette ki Nagy István agrárminiszter pénteken, Somlóvásárhelyen az Agrárminisztérium...

Tovább olvasom

Vegyes eredményekkel zárult a 2023-as tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Vegyes eredményekkel zárult a 2023-as tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés: a tavalyi évvel összehasonlítva a higiéniai hiányosságok száma csökkent, ugyanakkor a magyar fogyasztók védelme érdekében több terméket kellett kivonni a forgalomból –...

Tovább olvasom

Akár 3,5 millió forintra is pályázhatnak a kis hentesüzletek

A mikrovállalkozásként működő hentesboltok támogatásával sikerülhet megőrizni és minőségileg magasabb színvonalon hozzáférhetőbbé tenni ezeket az üzleteket – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a tárca közleménye...

Tovább olvasom

AM: a piacon igazi kapcsolat alakul ki kereskedő és vásárló között

Fontos, hogy a hazai termékek megvásárlásával segítsük a hazai munkahelyek megőrzését, az önellátást és a gazdasági nehézségek mielőbbi leküzdését – jelentette ki Nobilis Márton, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért...

Tovább olvasom

AM: bővített szüreti ellenőrzés a szőlőkben és a nagy pincészeteknél

Az idén új elemmel bővül a négy éve megkezdett szüreti ellenőrzési program. A hatóságok 2022-ben a szüret idején a szőlőültetvények és a szőlőt feldolgozó borászati üzemek megszokott ellenőrzésén kívül külön...

Tovább olvasom

A háború mezőgazdasági vonatkozásairól, a KAP Stratégiai Tervekről és a magyar aszályhelyzetről is tárgyaltak az uniós agrárminiszterek Brüsszelbe

Európát a háború és a brüsszeli szankciók miatt válság sújtja, amely az élelmiszerellátásra és árakra is kihat. A magyar agrárminiszter Brüsszelben is szót emelt amellett, hogy békére és azonnali tűzszünetre...

Tovább olvasom

AM: az állattartás hatékonyságát is növeli az állatjóléti feltételek javítása

Az állatjóléti támogatások az állatjóléti feltételek javításán túl az állomány egészségügyi állapotát, ezzel pedig az állattartás hatékonyságát is növelik, ezért a Közös Agrárpolitika 2023-tól induló új szakaszában az agrártárca bővíteni...

Tovább olvasom

AM: Magyarország regionális szinten is aktív a fenntarthatóság érdekében

A technológia és a kutatás felgyorsíthatja az élelmezési rendszerek átalakítását – mondta az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint a tárca nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az ENSZ Fenntartható Élelmezési Rendszerek...

Tovább olvasom

AM: a pályázatokról folyamatos a döntéshozatal

A Közös Agrárpolitika 2023-2027-ig tartó szakaszában érvényes támogatáspolitika mellett a már megszokott és új támogatási jogcímekről, a termelőket érintő változásokról, közte a különféle elvárásokhoz kötött kifizetésekről tartott tájékoztatást az Agrárminisztérium...

Tovább olvasom

Sertéságazati tanácskozás az Agrárminisztériumban

A jelenlegi nehéz piaci helyzet körülményei között fontosnak tartjuk, hogy a magyar sertéstartás talpon maradását szolgáló eszközöket, lehetőségeket az ágazat szereplőivel közösen beszéljük át és összehangoltan cselekedjünk – jelentette ki...

Tovább olvasom

AM-államtitkár: reneszánszát éli a bárki számára elérhető turizmus Magyarországon

Reneszánszát éli a bárki számára elérhető turizmus Magyarországon – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős államtitkára a Heves megyei Felsőtárkányban, a megújult Stimecz-ház keddi átadásán.   Zambó Péter kiemelte:...

Tovább olvasom
Oldal