AM: idén is ingyenes öntözéssel segítik a gazdákat
Idén is ingyenes öntözéssel segítik a gazdákat, tavalyhoz hasonlóan 2025-ben is mentesíti a kormány a gazdálkodókat az állami tulajdonú vízi létesítményeken keresztül történő mezőgazdasági vízszolgáltatás díja alól – közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint a biztonságos növénytermesztés, illetve élelmiszer-ellátás alapja az öntözés. Az agrártárca éppen ezért minden eszközzel segíti a gazdálkodókat, hogy alkalmazkodni tudjanak a megváltozott klimatikus viszonyokhoz. A termelési feltételek biztosításában és a piaci versenyképesség megőrzésében az érintettek, ahogy eddig, úgy a jövőben is számíthatnak a kormányra.
A mezőgazdasági termékek előállításának folyamatos fenntartása és az élelmezésbiztonság érdekében az állam az öntözési, a rizstermelési és a halgazdasági vízhasználat vízszolgáltatási díját az idei évben is átvállalja a termelőktől. A gazdálkodók így az öntözővízhez az állami tulajdonú vízi létesítményeken (főműveken) keresztül díjmentesen juthatnak hozzá – írták.
Hozzátették, az agrártárca a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében is kiemelt figyelmet fordít az öntözéses gazdálkodás fejlesztésére és a fenntartható vízgazdálkodási közösségek támogatására.
Középtávú célunk, hogy az öntözhető területek mérete folyamatosan növekedjen, és mértéke 2030-ra megközelítse a 350 ezer hektárt.
Kapcsolódó cikkeink
Európai Központi Bank: a vízhiány jelenti a legjelentősebb természeti kockázatot az európai gazdaság számára
A felszíni vízhiány jelenti a legjelentősebb természeti kockázatot az európai…
Tovább olvasom >AM: a fenntartható vízgazdálkodás az innovatív mezőgazdaság alapja
A klímaváltozás hatásai, az egyre gyakoribb aszályos időszakok és a…
Tovább olvasom >Új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak a Magyar Államkincstár
A Magyar Államkincstár új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Európa legjobb marketingszakembere: magyar győzelem a rangos nemzetközi versenyen
Bánhegyi Zsófia, a Magyar Marketing Szövetség vállalati kapcsolatokért felelős alelnöke,…
Tovább olvasom >Zöldséget gyereknapra – meglepő akcióval készül a foodora
Gyümölcs- és zöldség akciót hirdet a foodora gyereknap alkalmából, hogy…
Tovább olvasom >EY: Kulcskérdéssé vált az energiabeszerzés – egyre több cég versenyképességét vetik vissza az ingadozó árak
A cégek többsége aggódik a növekedéshez szükséges energia beszerzése miatt,…
Tovább olvasom >