Szüreti körkép: Megvan a kiváló évjárat lehetősége
A tavalyi évhez képest minden borvidéken később kezdődött a szüret. A szárazság, illetve a tavaszi fagy által érintett fajták esetében 15-20 százalékos terméskiesés várható – mondta Légli Ottó a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke.
A minőségre nem lehet panasz, a leszüretelt szőlő egészséges, így megvan a kiváló évjárat lehetősége. A szőlőárak országosan a tavalyihoz képest valamivel magasabbak, némely vörösboros borvidékeken jelenleg is zajlanak egyeztetések a felvásárlási árakról. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a szüret felénél úgy látja, hogy a maximális terméshozam 2020-ban 3,5-3,6 millió mázsa körül alakul, ami megközelítőleg 2,2-2,5 millió hektoliter bor előállítását vetíti előre. Ez a mennyiség nem csak a múlt évi 2,7 millió hektolitertől marad el, de az előzetesen becsült mennyiségtől is.
Borvidéki szüreti körkép
A Pannon borrégióban a szüret már augusztus közepén megkezdődött, a fehér szőlők zöme már a feldolgozókba került. A jelenlegi helyzet szerint növény-egészségügyi problémák nem jelentkeztek, a csapadékhiánynak köszönhetően azonban a termés kisebb lett, miközben kiváló mustfokokat mértek.
A fehér szőlők szüretét befejezték a Balatonboglári borvidéken, már a pincékben forrnak az Olasz rizlingek és a Rajnai rizlingek is. A mennyiség mintegy 20 százalékkal marad el a várakozástól, a kiváló minőség megmaradt, ami annak is köszönhető, hogy kevés volt a hőségnapok száma.
A Kunsági borvidéken a szüret nemsokára befejeződik, már csak kisebb tételek, mint például a Kövidinka, a Kékfrankos, a Cabernet-ek maradtak a tőkéken. A tavalyihoz képest később kezdték a betakarítást, augusztus 18-20-a körül szedték az első Irsai Olivér fürtöket, s azóta szinte minden fajtát betakarítottak.
A Pannonhalmi borvidéken bizakodóak az idei szüretet tekintve. A fehérszőlők minőségével és mennyiségével elégedettek, magas cukortartalom és szép savak jellemzik az idei termést. Ezért minden adott, hogy jó borok készüljenek, és egy kiváló évjáratnak könyvelhessék el az idei évet. A tőkéken maradt termés és a késői kékszőlők szedése még várat magára.
Tokaj-Hegyalján a szüret elején járnak, a korai fehér fajták, mint a Sárgamuskotály és a Kabar szedése lassan a végéhez közeledik. Ugyanakkor egyes dűlőkben a száraz fehér bor alapjául szolgáló Furmint és Hárslevelű szüretelése megkezdődött. Még a munka nagyja előtt állnak a borvidéken, de az aszúsodás már szépen beindult, a szőlő magas mustfokkal rendelkezik, ezért ígéretes évjárat várható. Most úgy tűnik, hogy mennyiségét tekintve átlagosnak mondható az idei év, de a végső eredményre várni kell.
Kapcsolódó cikkeink
A helyszíni mentesítés a végéhez ér, de a védekezés folytatódik
A ragadós száj- és körömfájás vírusa elleni küzdelem a fertőzött…
Tovább olvasom >Megjelent az agrárágazati civil szervezeteket támogató pályázat 2025. évi felhívása
Az Agrárminisztérium 2025-ben is segítséget kíván nyújtani az agrárágazati civil…
Tovább olvasom >További segítség a ragadós száj- és körömfájás vírussal sújtott állattartóknak
Kihirdette a ragadós száj- és körömfájás vírus miatt előállt vis…
Tovább olvasom >További cikkeink
Húsvéti hosszú hétvége: így alakul az üzletek nyitvatartása 2025-ben
A húsvéti ünnepek idején alaposan átalakul a hazai üzletláncok nyitvatartása:…
Tovább olvasom >A várakozásokon felül alakult az euróövezet ipari termelése februárban
Februárban a várakozásokon felüli mértékben növekedett az euróövezet ipari termelése…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: átlagosan majdnem húsz százalékos az árrésstop hatása
Az árrésstop bevezetésének hatására négy hét alatt átlagosan 18,6 százalékkal…
Tovább olvasom >