Szűkre szabott keretek

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 05. 21. 00:33

Április 18-án másodszor ült össze a szakmaközi egyeztető fórum, amelyen a magyar vendéglátás 8 legjelentősebb szakmai szervezete képviselteti magát. Az ülésen részt vettek az egyeztető fórum megalakításának szükségességét felvető kormány, illetve az NGM képviseletében Dr. Horváth Endre, akkor még regnáló helyettes államtitkár és munkatársai. A turizmustörvény előterjesztésével kapcsolatos egyeztetésen a szervezetek képviselői a vendéglátást érintő legfontosabb kérdések törvényi szabályozásának előkészítéséről ütköztették véleményüket. Dr. Horváth Endre világossá tette, hogy a törvényhozás jelenlegi fázisában a szakmai konzultáció a szakmai vezetők állásfoglalását jelenti abban a kérdésben, hogyan definiálják a turizmussal kapcsolatos vendéglátás fogalmát. A mondat megfogalmazása után a szervezetek képviselői kihangsúlyozták: a vendéglátó-ipari szervezetek közötti kerekasztal kívánatosnak tartja azt is, hogy a vendéglátást belátható időn belül önálló törvény szabályozza. A volt helyettes államtitkár megerősítette, hogy kormányzati szándékként fogalmazódik meg egy „vendéglátós kártya” kidolgozása az éttermek támogatásának céljával.

Haász Ákos

gasztronómiai

vevőcsoport-vezető

METRO

Kapcsolódó cikkeink