Szűkös a január végi támogatási határidő
Korai a pénztárgépek cseréjéhez nyújtható állami támogatás igénylésének január végi határideje, amit a nemzetgazdasági tárca javasol – véli az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. A Népszabadság szerint még 140 ezer kassza nincs bekötve az adóhatósághoz. Ennyit képtelenség egy hónap alatt beüzemelni.
Jelentős eredmény volt decemberben, hogy elfogadta az NGM a pénztárgép munkabizottság korábbi javaslatát a támogatás határidejének meghosszabbításáról – mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az MTI érdeklődésére. Vámos György azonban úgy véli, az NGM új, január 31-ei határidő-javaslata korai, nem lesz annyi pénztárgép az országban, hogy minden jogosult igénybe tudja venni a támogatást. Hozzátette, a gyártók még nem futtatták fel annyira a termelést, hogy mindenki meg tudja venni a pénztárgépet.
A főtitkár ugyanakkor nem adott választ arra, hogy szerinte mi lenne a megfelelő határidő, de mint mondta, a pénztárgép munkabizottság következő ülésén kialakulhat egy közös álláspont. Vámos György leszögezte, továbbra is figyelembe kellene venni azt, hogy nem a kereskedőn múlik, mikor tudja üzembe helyezni a gépet.
Bővebben: http://www.onlinekassza.hu/
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Jelentős torlódások alakultak ki a legnagyobb kikötőkben: késésekre igen, de áruhiányra várhatóan nem kell számítani
Globális logisztikai kihívások, több napos torlódások okoznak gondokat számos jelentős…
Tovább olvasom >Európai Bizottság: még mindig sok az illegális termék a Temun
Az Európai Bizottság által folytatott vizsgálat előzetes eredménye szerint a…
Tovább olvasom >Új vezérigazgató a Procter & Gamble élén
A Procter & Gamble (P&G) bejelentette, hogy 2026. január 1-jétől…
Tovább olvasom >