Sztárséfekkel és csúcséttermekkel nyílt meg a Gourmet Fesztivál
Minden eddiginél átfogóbb választékkal nyílt meg csütörtökön a Gourmet Fesztivál; az idén a mangalicára és az eperre fókuszáló esemény felhozatalában több mint 200 különböző étel és még több ital szerepel, míg a színpadra a környező országokból is érkeznek sztárséfek a Millenáris Parkba.
A vasárnapig tartó Gourmet Fesztivál ezúttal is felvonultatja a vidéki és fővárosi csúcskonyhák többségét, köztük mind a négy Michelin-csillagos éttermet – mondta el az MTI-nek csütörtökön Nemes Richárd, a rendezvény szervezője.
Az idei újdonság azonban az, hogy a Gourmet nyitott a régió felé, annak kiemelkedő sztárséfjeit elhozva a fesztiválra, ahol színpadi bemutatókon és exkluzív vacsorákon adnak számot tudásukról – tette hozzá.
Nemes Richárd kiemelte a szlovén Ana Rost, akit nemrég a világ legjobb női séfjének választottak. Hasonlóan fontos fellépő Wojciech Modest Amaro, aki az első Michelin-csillagot szerezte Lengyelországnak, de a színpadon Burgenland legnépszerűbb éttermével, a két Michelin-csillagos Taubenknobellel is lehet találkozni – jegyezte meg.
Mint elárulta, a legszerencsésebb 40-50 látogató a sztárséfek fogásait is megízlelheti, de a többi vendégnek sem lehet oka panaszra az ország legnagyobb sétáló kóstolójának számító fesztiválon.
A kiállítók standjain a kovászolt spárgától a tokhaltatáron át a malacfülsalátáig, a kanizsai dödöllétől a kacsamell-terijakiig terjed a kínálat. A Gourmet azonban nem csak a fine dining szerelmeseinek szól, a fesztiválon így kóstolható igazi olasz pizza, kézműves hamburger, sőt sztrapacska és slambuc is.
A két kiemelt alapanyag ezúttal az eper és a mangalica, ezekből rendkívül változatos fogások készülnek, lesz például mangalicakolbász-keksz, epres madártej, mangalicabao vagy epres-mangalicás mille-feuille is.
A fesztivál teljes kiállítói listája, menüi és programja a www.gourmetfesztival.hu honlapon érhető el. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ismét Magyarországon a világhírű spanyol séf! Bibo Budapest és a BOTANIQ Bár a Gourmet Fesztiválon
A BOTANIQ Collection idén két egységgel is bemutatkozik az MBH…
Tovább olvasom >Három hazai fajtával indult az eperszezon a Kifli.hu-n
Az eper minden évben a legnépszerűbb szezonális gyümölcsök közé tartozik…
Tovább olvasom >Eperszezon 2025: továbbra sem lett olcsóbb a kedvelt gyümölcs
Tavasszal hazánkban hagyományosan elindul az eperszezon, ám az utóbbi évek…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >5500 szépségrajongóval telt meg az MVM Dome
Minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett zajlott le május 23–24. között…
Tovább olvasom >Sikerrel zárult a III. REL Szervezők Napja
Magyarország élen jár a rövid ellátási láncok támogatásában – hangzott…
Tovább olvasom >