Szolidaritáson alapuló, méltányos önszabályozást javasol az FM a tejágazatban
Szolidaritáson alapuló, méltányos önszabályozást javasol a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a tejágazat valamennyi résztvevőjének – mondta Fazekas Sándor miniszter a tejágazat piaci helyzetének áttekintésére és rendezésére összehívott szakmai fórumot követően hétfőn Budapesten.
A minisztérium tájékoztatása szerint a tejágazat a magyar mezőgazdaság meghatározó ágazata, a tárca számára kiemelt fontosságú. Szintén fontos az FM számára, hogy a belföldi tulajdonban levő ágazat Magyarországon, magyar munkaerő közreműködésével továbbra is egészséges és jó minőségű tej- és tejtermékekkel lássa el a hazai lakosságot – szögezte le Fazekas Sándor.
A szaktárca a szarvasmarhatartást és a tejágazatot továbbra is stratégiai ágazatnak tekinti, a piaci viszonyok rendezésében a termelők pártján áll. A kormányzat az utóbbi években az ágazatnak rekordnagyságú, több milliárd forintra rúgó támogatást adott, a termelők piaci alkupozícióinak erősítéséhez és érvényesítéséhez továbbra is maximális erkölcsi támogatást nyújt.
A tanácskozáson szintén résztvevő Czerván György államtitkár elmondta: kiemelt agrárkormányzati cél, hogy a piaci helyzet konszolidációját követően a termelés növekedjen, a magyar tej és tejtermékek pozíciója a hazai és külpiacokon egyaránt erősödjön.
A minisztérium és a kormányzat ennek érdekében minden lehetséges, a tejpiacra hatást gyakorló anyagi és szakpolitikai eszközt mozgósított.
A tárca szerint kiemelt feladat a feldolgozóipar fejlesztése, amelynek keretében a kis- és középvállalkozások számára elsősorban az európai uniós forrásokból – így a Vidékfejlesztési programból (Vp) és a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból (Ginop) – nyílik lehetőség. A nagyvállalatnak minősülő tejfeldolgozók a kormány nemzeti költségvetési forrásból biztosított fejlesztési támogatásait vehetik igénybe.
A minisztérium szerint a tejpiacon az utóbbi fél évben bíztató folyamatok mutatkoznak, ugyanakkor a felvásárlási árak csak lassan növekednek. Célkitűzés, hogy a termelőknek, feldolgozóknak és a kereskedőknek is méltányos jövedelmet termeljen az ágazat, ezért javasolja a szaktárca az önszabályozási eszközök alkalmazását – tartalmazza a közlemény. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új szabályok az agráriumban: jön a termelővédelmi csomag – mit jelent ez a gyakorlatban?
2025. január 1-jén hatályba lépett az agrárszektor új alapokra helyezett…
Tovább olvasom >Nagy István: el kell nyernünk a fogyasztók bizalmát
Az agrárágazatot érintő fejlesztések mellett el kell nyernünk a fogyasztók…
Tovább olvasom >Elképesztő drágulás a tejtermékek piacán – egyre többen fordulhatnak az import felé
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint a tejtermékek az élelmiszer-infláció…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Európai Bizottság az uniós borágazat versenyképességének erősítésére tett javaslatot
Az Európai Bizottság intézkedéseket javasol az európai borágazat versenyképességének, ellenálló…
Tovább olvasom >NGM: kormány megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét, novemberben átlagosan 39 600 forint kiegészítő emelést kapnak a nyugdíjasok
A kormány elkötelezett amellett, hogy a nyugdíjasok számára stabil és…
Tovább olvasom >A foglalkoztatottsági adatok alapján Magyarország Európa élmezőnyéhez tartozik
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 februárjában közel 4,7…
Tovább olvasom >