Áfacsaló bűnszervezetre csaptak le a pénzügyi nyomozók
Fiktív számlákkal üzletelő bűnszervezetet számoltak föl a dél-alföldi pénzügyi nyomozók, a cégek a gyanú szerint összesen több mint hatszázmillió forint kárt okoztak az állami költségvetésnek – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.
Barnáné Horváth Melinda, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense közölte, az ügyben 13 embert hallgattak ki bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt, közülük tizenegy előzetes letartóztatását elrendelte a bíróság.
A gyanú szerint egy takarmánygyártással foglalkozó cég bűnszervezeten keresztül szerzett be szójaolajat és szójadarát. A cseh és horvát gazdasági társaságoktól vásárolt termékeket magyar cégeken keresztül átszámlázták, hogy a külföldi beszerzést eltitkolják, és így csökkentsék fizetendő áfájukat. Egy tojással kereskedő férfi is ugyanezzel a bűnszervezettel került kapcsolatba. A Lengyelországban vásárolt tojás az ő vállalkozásaihoz is fiktív számlákkal került – tudatta az őrnagy.
A pénzügyi nyomozók hét megyében és a fővárosban, összesen 58 helyszínen tartottak házkutatásokat; követeléseket, ingatlanokat, járműveket, bankszámlán lévő és a gyanúsítottaknál fellelt készpénzt is zároltak. Intézkedésükkel az okozott több mint 600 millió forintos kár teljes egészében megtérülhet – közölte a sajtóreferens. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nem mindegy, mekkora tojás kerül a polcokra: genetika, életkor és a láncok tenderlogikája dönt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mérsékelt marad a tojás drágulása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Miért tojik tojást a nyúl húsvétkor?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar fiókteleppel jön a Revolut, drágulnak az utalások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EWG-jelentés: a spenót vezeti a „Szennyezett Tizenkettőt”, a „Tiszta Tizenöt” élén az ananász áll
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vegán reggelire látta vendégül munkatársait a Lidl
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


