Sződön nyitott új boltot a Coop
Egy újabb zöldmezős beruházás keretében felépített ABC-vel büszkélkedhet az egyik legnagyobb hazai üzletlánc, a Coop Csoport. A boltmegújítási programon belül megvalósított, új Coop arculatú üzlet várja a vásárlókat immár Sződön is.
A Gödöllő COOP Zrt. a Coop Gazdasági Csoport boltmegújítási programjának keretében egy újonnan felépített ABC-kategóriájú áruházat adott át Sződön, ezzel is bővítve a Coop integrált informatikai rendszerét. Eddig csak boltfelújítások történtek a gödöllői társaság életében, ezért is jelentős a Pest megyei községben átadott energiatudatos és környezetbarát üzlet.
A több mint 100 millió Ft-os önerőből megvalósított beruházás, közel 20 millió Ft-ot kitevő árukészlettel Sződ legnagyobb ABC-jének minősül. „A tervezés és kivitelezés során igyekeztünk az áruházat a sződi lakosság számára testre szabottá, kedvessé tenni. A színvonalas és esztétikus kialakításon túl az volt a célunk, hogy a helyiek magukénak érezhessék az üzletet és, ha csak részben is, de ezáltal is erősödhessen a helyi közösség” – mondta dr. Dúl Udóné, a Gödöllő COOP Zrt. vezérigazgatója.
A sződi klimatizált üzlet a Gödöllő COOP Zrt. első olyan egysége, ahol a padlófűtés alkalmazása mellett korszerű energiatakarékos és környezetbarát technológiák kerültek beépítésre. A környezetkímélő aggregátorok segítségével a hűtőgépek által termelt hulladékhőt vissza tudják forgatni a rendszerbe.
A bolt felépítését Sződön mindenekelőtt a vásárlói igényeknek és modern kereskedelmi kulturának való megfelelések tették szükségessé. A 355 m2 alapterületű üzletből 200 m2 az eladótér, ahol az alapvető választékon túl a friss zöldség és gyümölcs, a friss tőkehús, baromfi, valamint helyben sütött pékáru és friss cukrászsütemények állnak a vásárlók rendelkezésre. A Magyarországon gyártott minőségi egészséges termékek kiemelt hangsúlyt kapnak az árukészlet kialakításában, emellett egy egyedi delikátesz polc is helyet kapott a boltban. Ezen termékeket a Gödöllő COOP a központi beszerzésen túl a környékbeli kistermelőkön, üzemeken keresztül biztosítja. A sződi boltban helyben, illetve a közelben lakó munkatársak dolgoznak, ezzel erősítve a helyi munkahelyteremtő- és megtartó képességet is.
A Dózsa György úti bolt nagy parkolóival, hosszú nyitvatartással és állandó akciókkal várja környékbeli lakosságot és a családokat, gyors, kényelmes és vevőbarát vásárlást garantálva.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >