Szociális államtitkár: ötmilliárdos foglalkoztatási programot indít a kormány
Ötmilliárd forint keretösszegű programot indít a kormány a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatása érdekében – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Debrecenben.
Czibere Károly elmondta: a június 26-án induló Kísérleti program a szociális gazdaság erősítésére elnevezésű program keretben 150-160 pályázatot támogatnak 30-50 millió forint közötti összeggel.
A program valós esélyt kínál, hogy „a segélyezettség csapdájából kiszabadítsa az embereket” – fűzte hozzá az államtitkár.
Czibere Károly kiemelte: a kormány feltett szándéka mindenkinek lehetőséget biztosítani, hogy munkából szerzett jövedelmen keresztül integrálódjon, vagy integrálódjon vissza a társadalomba.
Az elmúlt évek törekvéseinek eredményeként 25 év óta most a legnagyobb a foglalkoztatottsági ráta, a legtöbb – 4,4 millió – a foglalkoztatottak száma, miközben legalacsonyabb az inaktivitási, illetve a munkanélküli ráta – sorolta, hozzátéve: a gazdaság fejlődése érdekében további tartalékokat kell mozgósítani.
Az új foglalkoztatási program legfontosabb céljának nevezte olyan, a társadalmi és gazdasági integrációt szolgáló megoldások keresését, amelyek a leghátrányosabb helyzetű embereket – köztük a romákat, a megváltozott munkaképességűeket, az alacsony képzettségűeket -, a nyílt munkaerőpiacra nem, vagy nehezen integrálható csoportokat támogatják – magyarázta az államtitkár az EU-Roma Országos Egyesület debreceni központjában tartott tájékoztatóján.
Ennek érdekében helyben kell összefogniuk az önkormányzatoknak, a civil szervezeteknek, az alapítványoknak, egyesületeknek, egyházaknak ugyanis a pályázat feltétele az összefogás, a konzorciumi jelleg – tette hozzá.
Czibere Károly szerint a szociális gazdaság az ilyen típusú, új helyi foglalkoztatási vállalkozásokat támogatja, ahol „egyszerre jelenik meg az üzleti és a társadalmi siker, előny és érték”.
A keretprogram mindig helyi kezdeményezést támogat, ezért létszámkereteket sem határoztak meg központilag – jegyezte meg kiemelve a fenntarthatóság fontosságát, ugyanis a maximum 24 hónapig tartó program keretében piac- és működőképes vállalkozásoknak kell létrejönniük, az embereket pedig a pályázat lejártát követően további legalább hat hónapig kell foglalkoztatni.
Széles Diána (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere hozzátette: a cívisvárosban városrészenként szervezik a különféle közmunka-programokat, ami kedvező pályázati lehetőséget biztosít az új foglalkoztatási keretprogram forrásaira.
Kiemelte, hogy az EU-Poma egyesületnek is helyet adó Nagysándor-telepi városrészben zajló pilot-program keretében a helyi közösségek vigyázzák a közterületeket, a játszótereket, s a népkonyha keretében napi 500 embert látnak el meleg étellel.
Aba-Horváth István, az EU-Roma Országos Egyesület elnöke azt mondta: ezek a programok „a kátyúból való közös kimászás lehetőségét” jelentik.
Az új programmal „stabilizálhatják magukat a munkaerőpiacon, s ez a legtöbb, amit egy kormány adhat a hátrányos helyzetűeknek, köztük a romáknak” – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Mi most egy diploma értéke a munkaerőpiacon?
Az egyetemi jelentkezések határidejéhez közeledve a Profession.hu idén is elkészítette…
Tovább olvasom >Rugalmas munkakörülmények és a 600-800 ezer forintos kezdőbér a fiatal diplomások elvárása
A friss diplomásoknak a munkaadókkal szembeni legfontosabb igénye a rugalmasság…
Tovább olvasom >Lassult az IT munkaerőpiac, kihívás a cégeknek a toborzás
Az IT szektor ment át az egyik legnagyobb változáson a…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >