Szlovénia felvásárolja az országban megtermelt összes búzát
Szlovénia az állami árutartalékok intézeten keresztül felvásárolja az országban megtermelt össze búzát, továbbá 22 millió euró értékben támogatást nyújt a gazdálkodóknak – jelentette be Robert Golob szlovén kormányfő pénteken Ljubljanában.

A szlovén állam az országban megtermelt teljes búzamennyiséget felvásárolja
„Sajnos a helyzet a világban – különösen Ukrajnában – napról napra romlik, és ez nemcsak az árakon, hanem a jövőre szánt élelmiszerek elérhetőségén is látszik” – mondta a miniszterelnök.
Kiemelte: a kormány egyrészt a támogatásokon keresztül csökkenteni akarja a gazdálkodók költségeit, amelyek a magas üzemanyagárak, valamint a műtrágyák és magok drágulása miatt közvetlenül hatással vannak az élelmiszerárakra, másrészt létre akar hozni egy hatékony kiskereskedelmi árszabályozási rendszert.
Ugyanakkor azt az irányvonalat is elfogadták, hogy az állam felvásárolja a Szlovéniában megtermelt összes búzát – tette hozzá.
A kormányfő rámutatott: a gazdák így egy vevőt és stabil árat kapnak, tudni fogják, kinek és mennyiért adják el a búzát, ezért az ár is valamennyivel alacsonyabb lesz.
„Már világszerte megfigyelhető, hogy a nagy kereskedők spekulatív módon nagy mennyiségben vásárolnak búzát. Svájc már hozott ilyen intézkedést, mi követjük” – mondta Golob.
Ami a kiskereskedelmi árak szabályozását illeti, a kormány nem avatkozik közvetlenül be az árak alakításba – jelezte a kormányfő. Az árakat egy 15 termékből álló kosárral próbálják majd meg szabályozni, amelyről egyeztetnek még a kereskedelmi kamarával.
Mint mondta, összehasonlítják, hogy az ugyanolyan minőségű áruk mennyibe kerülnek az egyes kereskedelmi láncoknál, valamint összevetik a szomszédos országokkal, Horvátországgal, Magyarországgal, Olaszországgal és Ausztriával is.
Az adatok mindenki számára nyilvánosak lesznek, és megmutatják, az adott kosáron belül melyik áruházlánc, hogyan alakítja a termékek árát, ezzel megakadályozva, hogy a kereskedők – az amúgy is erős versenypiacon – túl magas árakat szabhassanak meg – húzta alá Golob. (Kriják Krisztina, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A fenntartható jövőért kampányol a SPAR Szlovéniában
„Ami körbejár, az összeköt” címmel indított új kampányt a SPAR…
Tovább olvasom >A fenntartható vásárlásért kampányol a SPAR Szlovéniában
Szlovéniában újabb lépést tett a SPAR a fenntarthatóság felé vezető…
Tovább olvasom >Lendületes növekedésben a horvát Studenac
Tovább bővíti hálózatát a közép-kelet-európai élelmiszer-kiskereskedelem egyik leggyorsabban növekvő szereplője.…
Tovább olvasom >További cikkeink
„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >